Nem adott szárnyakat, ezért fizetnie kellett a Red Bullnak

Vigyáznia kellett volna a Red Bullnak, mit ígér a fogyasztóknak, ugyanis nemrég pert nyertek Kanadában azok, akik nem kaptak szárnyakat az energiaitaltól. 

Azt gondolnánk, kevés ember akad, akinek a fejében megfordul, hogy a Red Bull híres szlogenje, mely szerint "szárnyakat ad", a valóságban meg is történne, azaz szárnyaink nőnének tőle.

Mégis, időről időre felbukkannak olyan elégedetlen fogyasztók, akik átverve érzik magukat az energiaital gyártó cég félrevezetése miatt.

Michael Attar Kanadában pert indított a Red Bullt gyártó cég ellen, mert nem tapasztalt jobb teljesítményt a vásárolt italtól, sőt, egészen biztosan nem kapott szárnyakat. A férfival végül a bíróságon kívül egyeztek meg, ezen felül közel 190 millió forintot különítettek el arra a célra, hogy a szintén csalódott ügyfelek igénybe vehessék a kártérítést.

Így azok, akik a 2007 és 2019 közötti időszakban vásároltak energiaitalt, fejenként 10 kanadai dollárt, vagyis alig több mint 2000 forintot kapnak fájdalomdíj gyanánt.

via GIPHY

Korábban már történt hasonló eset, akkor egy amerikai férfi perelte be a céget szintén a címkén szereplő félrevezető információkra hivatkozva, neki végül peren kívüli megegyezéssel 13 millió dollárt (kb. 4 milliárd forintot) fizettek.

A felperesek az esetekben kiemelték, jogi lépésüket nem az indokolta, hogy a gondos és rendszeres fogyasztás ellenére sem nőttek szárnyaik, hanem hogyfizikai és szellemi teljesítményük sem növekedett, míg az energiaital hirdetései ezt ígérik.

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: iStock

Viadailiyhive.com

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...