Ne hagyd, hogy gőzkamrává váljon a lakásod a ruhaszárítástól

Ha rendszeresen bent szárítjuk a ruháinkat, és nem figyelünk oda, penészedni fognak a falak.

Ha a mosott ruhát a szobában teregetjük ki, a helyiség páratartalma 30%-kal növekszik, még akkor is, ha nem egyenesen a fűtőtestre helyezzük a textileket. Ennek nagyon gyorsan az lehet a következménye, hogy a falak elkezdenek penészedni, ugyanis a penészgombák nedves közegben érzik magukat a legjobban. Hogy ezt elkerüljük, a következő hat tippet fogadjuk meg:

  1. A legmelegebb helyiségben teregessük ki a ruhákat, hogy a lehető leghamarabb megszáradjanak, így rövidebb ideig tesszük ki a szobát a felesleges nedvességnek.
  2. Szellőztessünk: miközben a ruhák száradnak, minimum naponta kétszer tíz percre nyissuk ki az ablakokat, de még jobb, ha ennél is gyakrabban engedünk be száraz levegőt. A ruhák nehezen száradnak, ha nagy a levegő páratartalma.
  3. A legegyszerűbb úgy kiűzni a nedvességet, ha több szobának is kinyitjuk az ablakait, és kereszthuzatot csinálunk. Ezt elég néhány percig elviselni, és máris eltávozott a felesleges nedvesség a levegőből.
  4. Szellőztetés alatt tekerjük le a fűtést, mert különben a hideg levegő hatására hirtelen a kelleténél magasabb hőfokon fog menni a fűtés. Ez energiapazarlás, mert ilyenkor tényleg az utcát fűtjük.
  5. Ha éppen nem szellőztetünk abban a szobában, ahol teregettünk, csukjuk be az ajtókat, hogy a nedves levegő ne menjen át a többi szobába, pláne a hűvösebbekbe, mert akkor ott elindulhat a penészesedés.
  6. Ha kint ugyan hideg van, de száraz a levegő, akkor a ruhák még mindig könnyebben száradnak a szabadban, mint a lakásban. Ez még fagy esetén is így van, érdemes kipróbálni.

Ezeket olvastad már?

Forrásunk volt.
Szerző: Kessel Krisztina

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

40 éves lett az IKEA legendás húsgolyója, mi pedig kimentünk...

Aki életében járt már IKEA áruházban, minden bizonnyal kóstolta a legendás húsgolyójukat is, sőt, elképzelhetőnek tartom, hogy otthonra is vásárolt belőle. Azt azonban kevesen tudják, kinek köszönhetjük ezt a mára ikonikussá vált fogást, hogy mit testesít meg a tányérra halmozott golyó, szósz, borsó, krumplipüré és áfonyalekvár, vagy hogy mennyi idő és milyen sok munka szükséges ahhoz, hogy az IKEA éttermeiben új étel kerülhessen a vásárlók tányérjára. Az IKEA Magyarország jóvoltából egy háromnapos sajtóúton kaptunk választ ezekre a kérdésekre.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...