Lehet, te sem tudtad, pedig ebből a virágból is készítenek mézet

Pedig ebből a virágból készítik ma Magyarországon a második legnagyobb mennyiségű mézet, ráadásul nagyon egészséges is.

A napraforgómézet kevesen ismerik, pedig megtalálható a boltok polcain és a piacokon, mégis, a legtöbb ember nem is tudja, hogy bizony a méhek ebből a virágból is készítenek mézet, ami ráadásul egészséges és tápláló.

Lehet, te sem tudtad, hogy ebből a virágból is készítenek itthon mézet

A Hello Vidék cikke szerint a napraforgóméznek számos jótékony hatása van, de a méheknek is ez az utolsó betárolási lehetőségük, ha téli táplálékról van szó. Ez a mézfajta aranysárga színű, gazdag ásványi anyagokban, aminek köszönhetően erősítő, fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő, lázcsillapító és vizelethajtó hatással rendelkezik.

Fogyasztása jótékonyan hat a belekre, a szívre, a gyomorra, a vesére és a tüdőre, azonban savasabb a többihez képest, ezért savtúltengésben szenvedőknek nem ajánlott.

Sok vásárlót elijeszthet, hogy az idő előrehaladtával az üveg alján képződik egy kristályos réteg, amin aztán megáll egy olajosnak tűnő felső réteg is, ami miatt sokan azt hiszik, hamis mézet látnak, pedig ez a napraforgóméz esetében természetes jelenség.

Az akác után a napraforgóból készül a legtöbb méz, de itthon önálló mézként nincs piaca, ezért a legtöbbször vegyes virágmézbe keverik, vagy kiviszik külföldre, például Németországba, ahol van rá kereslet.


Még több a mézről:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...