Mit csinál az ember, ha a gondosan megtervezett egyhetes horvát nyaralást két nappal indulás előtt törlik? Vagy bánkódik egy kicsit, és az egy hétre félrerakott költőpénzt tovább kamatoztatja egy nagyobb nyaralásra, vagy pocsék pókeres révén all in-t tesz fel három napra, és elutazik egy olyan helyre, ahova éppen a legolcsóbb jegyeket kínálja az első fapados légitársaság.
Nos, valahogy így jutottam el közel egy éve Nápolyba a férjemmel. A legnagyobb dél-olasz városról pont annyit tudtunk, hogy ez az olasz maffia egyik székhelye, ahol évek óta probléma a szemétszállítás, és ahol lehet azon izgulni, mikor tör ki újra a Vezúv. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy sokat vártam a várostól, szerencsére azonban Nápoly sokkal többet adott: olyan hely lett, ahová bármikor szívesen visszamennék.
Az utazás
Nápolyba ma már több fapados járat is indul, ha nem is minden nap, minden második nap találunk közvetlen járatot, az út hossza pedig kicsivel több, mint másfél óra. Autóval és vonattal is minimum 15 óra az út, ráadásul, ha valahol, hát Nápolyban az autós közlekedés tényleg nagyon „olaszos”. A városban nagyon jól ki van építve a tömegközlekedési hálózat, így autó bérlése – ha csak a városon belül szeretnénk mozogni – nem szükséges. Az olyan környező kirándulóhelyekre, mint Pompei vagy a Vezúv pedig külön buszos túrák is vannak.
Látnivalók, főbb nevezetességek
Nápoly belvárosi része Európa egyik legnagyobb történelmi városközpontja, az óváros pedig a mai napig megőrizte szerkezetét, így a városban nagyjából minden utcában találunk egy-egy nevezetességet, ahova érdemes betérni. A dóm, a Castel Nuovo és a Galleria Umberto mellett megéri időt szánni San Gennaro katakombáira és a Sant’Elmo erődre, melyről lenézve a városra E L K É P E S Z T Ő panoráma tárul a szemünk elé, ami egy életre belevési magát az emlékezetünkbe.
Az igazi nápolyi atmoszférát a spanyol negyedben érezhetjük teljesen a magunkénak. A szűk utcákban rengeteg árust találunk, fejünk felett szüntelenül lógnak a száradó ruhák, szlalomoznak körülöttünk a robogós helyiek, ha pedig netán egy nyári hétvégén látogatjuk meg a várost, mindenképpen érdemes belevetnünk magunkat az éjszakai életbe. A vendéglátóhelyek és a bárok késő estig nyitva állnak, az utcákat elözönlik a bulizó fiatalok, akik egy-egy random utcai koncerten táncolnak és énekelnek együtt a zenészekkel. Nápoly éppen ezért lesz nagy szerelem a kalandvágyóknak, hiszen sosem tudhatjuk, mibe botlunk a következő utcasarkon. Mint Y-generációs gyerek, tavaly készítettem egy TikTok-videót is, egy kis hangulatcsinálónak megmutatom ezt is:
@csillumilu In Naples #foryou #nekedbe #naples #pizza #italiano #summer #food #travel #visititaly ♬ Io non ti invidio - Fabri Fibra
Bár csak két és fél nap állt rendelkezésünkre Nápoly felfedezésére, a szemét mennyisége egyáltalán nem volt olyan zavaró, mint amire számítottunk. A város abszolút biztonságosnak tűnt, ottlétünk alatt csak egyszer láttam egy elsötétített fekete limuzint, amely mellett marcona kinézetű, öltönyös, sötét szemüveges alakok várakoztak...na, ennyit a rettegett maffiáról!
A gasztronómiát illetően Nápoly minden szempontból telitalálat, érkezésünkkor egy helyi taxissal találkoztunk, aki rögtön leszögezte, teljesen mindegy, milyen étterembe térsz be a városon belül, rosszat sehol sem fogsz enni, csak és kizárólag jót. És igen, tényleg!
Hopp, ott ül Julia Roberts... Ott meg Maradona!
Megérkezésünkkor a Piazza Giuseppe Garibalditól tettünk egy kisebb sétát. Alig 15 perccel később egy újabb, jóval kisebb téren találtuk magunkat, ahol egymást érték az éttermek. Ki is ültünk az egyik pizzázó teraszos részére, figyeltük a körülöttünk lévő életet, az erkélyeken söröző helyieket, az ablakból lobogó Maradonás zászlót (mert hogy Maradona igazi nápolyi kincs, hiszen a futball-legenda 1984 és 1991 között az SSC Napoliban játszott), és a szomszédos pizzériát, ahol látszólag csak elvitelre lehetett pizzát venni, a hely előtt viszont hosszú sorok vártak, nem véletlenül.
Mint azt két órával vacsora után megtudtuk, sikerült beülnünk Európa egyik, ha nem a legjobb pizzériájával szembe, itt található ugyanis a L'antica Pizzeria Da Michele (Via Cesare Sersale 1), amely 1870 óta működik. Az étterem több rangos gasztronómiai oldal szerint az egyik legjobb a világon, így másnap természetesen mi is beálltunk a sorba. Háromnegyed óra várakozás után kaptunk is egy asztalt, és itt szembesültünk vele, hogy csupán ötféle pizza közül lehet választani (egy évvel ezelőtt egy pizza ára 5 euró 50 cent körül volt). Délutánra már csak kétféle ízesítés maradt, így nekem a Margherita pizzára esett a választásom.
A teltház ellenére a pizza alig 20 perc alatt elkészült, a tésztát a szemünk láttára gyúrták és sütötték meg a fatüzelésű óriáskemencében (a pizzasütő eközben fahasábokra állított telefonján nézte az aktuális focimeccset).
Egy pizza szigorúan 39 másodpercig sült, amíg pedig vártunk, folyamatosan Julia Roberts-szel szemeztem egy olyan székben, amire még a neve is rá volt írva. Nem vicc, a színésznő ikonikus pizzaevő fotója velem szemben volt kiragasztva a falra, bevallom nem értettem, miért, aztán három perc múlva leesett:
Itt forgatták az Ízek, imák, szerelmek ikonikus pizzaevős jelenetét, nem ez azonban az egyetlen érdekesség, az étteremben ugyanis Diego Maradonának is saját, névre szóló helye van.
Nagyszerű hangulat, az étterem dolgozói elképesztően kedvesek, még azt is megnézhettem, hogyan készül el nagyjából másfél perc alatt egy egész pizza a tésztanyújtástól kezdve a sütésig. A világ legegyszerűbb pizzája utánozhatatlanul finom volt, így ha valahova, a Michelin Guide által is ajánlott Da Michele-be mindenképpen érdemes elmenni.
Itt nem lehet rosszat enni
A taxisnak igaza volt, az (is) jó Nápolyban, hogy betérhetsz akár a sarki kis étterembe is, rosszat nem fogsz tudni enni. Éppen ezért nem is tudok kizárólag csak néhány helyet kiemelni, hiszen még a helyi Váci utcának számító Via Toledo-ból nyíló szűk utcácskákban is remek pizzákat, salátákat és tésztákat lehet enni.
Nápolyban járva muszáj kávézni, senki más nem készíti úgy a feketét, mint a helyiek. Szerencsére ebben az esetben is számtalan jó kávézó van, a presszó mindenhol isteni, egy számomra nagyon kedves helyet azonban kiemelnék: az apró, de történelmileg annál jelentősebb Piazza Bellinin találtam a Caffè Letterario Intra Moenia-t, egy nagyon hangulatos kávézót és reggelizőt. Valahogy ilyennek tudom elképzelni a század eleji kisebb kávéházakat, melynek zöld, márványos asztalaihoz vasárnap reggel 8-kor kiültek az emberek, a napsütéses időben pedig órákon keresztül csak beszélgettek és kávézgattak. Zseniális.
Nápoly édes ízeiről is híres. Én a limoncello-t régi rossz emlékek miatt képtelen voltam meginni, a helyi sütemények viszont annál inkább lenyűgöztek. A sfogliatelle hagyományos leveles tésztából készült nápolyi sütemény, édes és sós változatai is léteznek, formája pedig nevéből adódóan is kagylóalakú.
A Garibaldi tér mellett egy kis utcában található az Antico Forno delle Sfogliatelle Calde Fratelli Attanasio, amely önmagában talán nem is tűnne fel az embernek a kis élelmiszer- és háztartási boltok között, az előtte álló tömeg azonban felhívja a figyelmet az abszolút nem cizellált, sokkal inkább retró cukrászdára.
A város legjobb Sfogliatelle-s helyén az legyen az első dolgod, hogy a kis piros sorszámadagolóból húzol egyet, különben egy egész napot várhatsz a süteményekre, akkor sem fogsz sorra kerülni. Napszaktól függően, de egészen biztosan várni kell egy 20-40 percet, viszont – ahogy a Da Michele pizzeriánál – itt is életed egyik legjobb döntése lesz kiállni a sort. A sütemények frissek, sok esetben még melegek is, a bennük rejlő ricottás krém pedig csak úgy elolvad a szádban.
Nápolyban két helyen is találkozhatsz a száz éves múlttal rendelkező Pasticceria Poppella süteményeivel. Gyümölcsös, töltött desszertek, a legkrémesebb és legroppanósabb canollik, gömbölyded Fiocchi di neve gombócok, a klasszikus és a modern olasz cukrászat remekei egyaránt találkoznak. Óriási a kínálat, mi a bőség zavarában még kóstolót is kaptunk, bár bevalljuk, még így is nehéz volt a döntés.
Ha Nápolyba mész, készülj rá, hogy nem a fogyókúráról fog szólni a nyaralás, a sok utánozhatatlan finom falatot viszont a milliónyi kulturális programmal simán lesétálhatod. Nekem ugyan csak kevés időm volt kiélvezni a dél-olasz élet apró örömeit, úgy éreztem, még két nap ideális lett volna. Amennyiben teheted, több napra menj, és nézd meg Pompeit, utazz el egy napra az Amalfi-partra, és az életben legalább egyszer lesd meg Caprit is, hazafele pedig állj meg egy jó nápolyi pizzára.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
