Így készíts házi zabtejet – lassan olcsóbb lesz, mint az UHT

Volt idő, amikor a vegán és mindenféle mentes termékek sokkal drágábbak voltak a hagyományosaknál. Mostanra ez az idő leáldozott, sőt, házi készítéssel akár már olcsóbban és egyszerűbben is juthatunk magtejhez, mint a bolti teheneshez. Nézzük a Napi Tipp keretében, hogyan!

A zabtej is követi a mindenkori magtejek alapvető receptúráját, miszerint elkészítéséhez mindössze víz és zabpehely kell. Ráadásul ez utóbbiból is minimális mennyiségű, ami azt jelenti, hogy a házi zabtej összköltsége olyan elenyésző lesz, hogy az még talán a növényi étrendtől ódzkodókat is meggyőzi majd.

A házi zabtej receptjéért kattints a képre!

Persze nemcsak zab és víz kell a tejhez, ki kell egészítenünk a receptet két hozzávalóval, amelyek az ízélményhez járulnak hozzá. Az egy szem datolya keveset édesít az italon, így nem lesz annyira erőteljes „gabonaíze”, a csipet só pedig mindent kiegyensúlyoz és feléleszt.

Érdemes apróbb szemű zabpelyhet használni, azt egyszerűbben le tudjuk majd turmixolni. Szintén fontos, hogy a gépünk jól bírja a strapát, ugyanis erőteljes krémesítés következik majd.

A kész „tejből” még el kell távolítanunk a zabmaradékot: ezt legegyszerűbben egy konyharuha segítségével tehetjük meg: fektessük egy tálba a ruhát, majd öntsük bele a folyadékot, és a kezünkkel nyomjuk ki a kész magtejet. A fennmaradt gabonát akár fel is használhatjuk süteményekben, vagy komposztálhatjuk.

Készítsünk házi zabtejet!

Hozzávalók:

100 g zabpehely, 1 db datolya (kimagozva), 1 l víz, 1 csipet só

Egy erős turmix kelyhébe öntjük a zabpelyhet, hozzáadunk egy szép nagy, húsos datolyát édesítés gyanánt, illetve egy csipet sót, ami kihozza az ízeket.

Felöntjük a zabot egy liter vízzel (később, ha túl sűrűnek éreznénk, még könnyen hígíthatjuk), majd az egészet alaposan leturmixoljuk, legalább egy percig nagy fokozaton járatva a gépet. Az egyneműre turmixolt zabtejet ezután egy tiszta konyharuhán, szűrőzsákon vagy nagyon sűrű szövésű szitán átszűrjük.

Pár napot eláll a hűtőben a zabtej, de fogyasztás előtt mindig fel kell keverni kicsit. Magában, műzlihez, kávéhoz egyaránt remek, de sütni-főzni is lehet vele.

A házi zabtej receptjéért kattints a képre!

A házi zabtej receptjét itt találod, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szívesen elkészítené!

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!

Fotók és recept: Rosanics Petra


Még több mentes recept:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...