Nagypénteki böjtkalauz

Nagypéntek a gyász napja az egész keresztény világban, egyben szigorú böjt is: csak háromszor szabad ennünk, de jóllaknunk csak egyszer szabad.

A húsvéti ünnepkör többi jeles napjához hasonlóan a Nagypéntekhez is rengeteg népszokás és hiedelem kapcsolódik. Ezek közül pedig soknak az étkezéshez is köze van. Lévén, hogy szigorú böjti napról van szó, tilos a zsírral való főzés, és a húsokról való lemondás is előírt. A hal azonban kiesik e tilalom alól, szóval a nagypénteki menü egyik kulcsfigurája gyakran valamilyen hal.

Az egyik legismertebb szabály a jóllakások számára vonatkozik, ugyanis a napi három étkezésből Nagypénteken csak egy alkalommal szabad megtöltenünk a bendőnket, a másik két alkalommal nem. A szokások tiltják a szárnyas állatok levágását is ezen a napon, hiszen az balszerencsét hoz a baromfiudvarba. Hasonló okokból tilos volt a szántás is. De kenyeret például egyenesen ajánlatos volt ezen a napon sütni, mert állítólag a friss kenyér illata enyhítette Krisztus fájdalmait. Egyes helyeken csak bedagasztották a kenyeret, de sütni csak másnap, Nagyszombaton kezdték el.

Grillezett pisztráng recept

A Nagypénteken születő gyermek, akit Húsvétvasárnap keresztelnek meg, felnőtt korára különleges gyógyító tehetségeket szerez - így a hiedelem. A gyászos nap hajnalán a folyóvizeket is mágikus tulajdonságokkal ruházta fel a népi képzeletvilág. A fiatal lányok és fiúk hajnalban mentek ki a patakra mosakodni, a nagypénteki víz ugyanis széppé és egészségessé tette őket. Az állatokat, főként a lovakat is meg szokták itatni és mosdatni a friss vízzel, szintén egészségvarázslás céljából.

Nagycsütörtök estéjén a templomok is elhallgatnak, a harangok Rómába mennek, tartja a hagyomány. Az egyedüli hangokat ilyenkor a templomi kereplők, és a református falvak Pilátus-verő ifjainak botjai, dorongjai keltik.

Ebben a puritán hangulatban az étkezésnek is egyszerűnek és szegényesnek kell lennie. Az önmegtartóztatásnak persze léteznek különböző fokozatai. A legszigorúbb böjt pusztán kenyérből és vízből áll. Az eggyel enyhébb fokozat szerint semmilyen állati eredetű élelmiszer nem fogyasztható, így nemcsak a hús, de például a tejtermék és a tojás is tiltólistára kerül. Még megengedőbb változatban azonban ezek is bátran fogyaszthatók. És persze ilyenkor a hal is engedélyezett.

A nagypénteki étrend mindenesetre erősen támaszkodik a zöldségekre és gyümölcsökre. Az egyik tipikus böjti leves a szilvából készült cibereleves, de asztalra kerülhet bármilyen zöldségleves is, feltéve, hogy nem tartalmaz sem rántást, sem állati eredetű zsírokat. Főételnek különböző párolt és nyers zöldségek, vagy épp a téliről maradt savanyú káposzta kerül terítékre. A különböző húsmentes tészták, például a mákos és diós tészták, szintén megfelelnek a szigorú előírásoknak.

A böjt alól mentességet élveznek a 18 évnél fiatalabbak és a 60 évnél idősebbek, illetve a betegek, a terhes és gyerekágyban lévő anyák is.

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

40 éves lett az IKEA legendás húsgolyója, mi pedig kimentünk...

Aki életében járt már IKEA áruházban, minden bizonnyal kóstolta a legendás húsgolyójukat is, sőt, elképzelhetőnek tartom, hogy otthonra is vásárolt belőle. Azt azonban kevesen tudják, kinek köszönhetjük ezt a mára ikonikussá vált fogást, hogy mit testesít meg a tányérra halmozott golyó, szósz, borsó, krumplipüré és áfonyalekvár, vagy hogy mennyi idő és milyen sok munka szükséges ahhoz, hogy az IKEA éttermeiben új étel kerülhessen a vásárlók tányérjára. Az IKEA Magyarország jóvoltából egy háromnapos sajtóúton kaptunk választ ezekre a kérdésekre.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...