Halálfélelme volt túlsúlyosan Nádas Györgynek – 20 kilót adott le

A színész nagyon jól érzi magát a bőrében, mióta leadta fölösleges kilóit.

Nádas Györgynek egyre több egészségügyi problémája volt túlsúlya miatt. A színésznek fájtak a térdei, fulladt, és a lépcsőzés is nehezére esett, sőt egy alkalommal halálfélelem tört rá, és a depresszió is elhatalmasodott rajta. Rettegésben tartotta a gondolat, hogy nem láthatja unokáját, a 10 éves Olivért felnőni, emellett attól is félt, hogy elveszíti gyönyörű feleségét. Rádöbbent, hogy változtatnia kell: életmódot váltott, és 20 kilót adott le.

Annyira jól érzem magam így, 10-12 hónap után, amikor mínusz 20 kiló van rajtam, hogy miért érezzem magam megint rosszul, hogy ha majd rám kerül. Úgyhogy én jól akarom magam érezni így, ahogy most vagyok

– vallotta be a Tények Plusznak.

A humorista elmondta, hogy belegondolnia is rossz, mi lett volna, ha nem változtat. Véleménye szerint éppen időben szabadult meg súlyfeleslegétől, mert komoly egészségügyi problémákkal küzdött: a térdei mellett a vérnyomásával is gondok voltak. Emellett azonban a hiúsága is hatásos motiváló erőnek bizonyult:

Hadd legyek egy jó látvány! (…) Tegyünk azért, hogy ne úgy nézzünk ki, mint egy elfolyt pacni! Motiváció volt, hogy a feleségem csinos, és nem akarom elveszíteni.

Nádas György hatalmas eredménynek tartja, hogy ma már csak 93-94 kilót mutat a mérleg a korábbi 115 helyett.

Forrásunk volt.

Címlapkép: Facebook


Még több inspiráló sztori:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...