Eltűnnek egy időre az M&M's híres drazséfigurái

A nyugdíjba küldésüknek több oka is van, többek között politikai.

Az M&M's cuki kis cukorkái 1954 óta vesznek részt a márka életében. A kis figurák hatalmas fejlődésen mentek keresztül az évek során, beleértve a női karakterek bevezetését is. A zöld lányfigurát 1997-ben vezette be a márka, mely a reklámokban rengetegszer volt szexuális töltetű poénok céltáblája – ezen igyekezett változtatni a közelmúltban a márkát forgalmazó Mars vállalat.

Eltűnnek egy időre az M&M's híres drazséi

Első lépésként lecserélték a lány M&Ms-ek által viselt magassarkúkat bakancsokra. Bár az egyenjogúság miatt tették mindezt, mégis sokaknak nem nyerte el a tetszését, többek között az amerikai republikánusok egy részének.

Tucker Carlson, a Fox News kommentátora és önjelölt konzervatív kultúrharcos, élő adásban borult ki a változtatás miatt.

Az M&M’s addig nem lesz elégedett, amíg az utolsó rajzfilmfigura is mélyen ellenszenves és teljesen androgün nem lesz

– mondta.

A szemlélete szélsebesen terjedt az interneten, különösen a Twitteren, ahol a ellentábor mellett a támogatók is megjelentek. Ezen felbuzdulva a M&M’s idén januárban egy nőjogi kampányt indított, azonban ez ismét nem nyerte el a kommentátor tetszését.

Nem tudni pontosan miért, de az M&M’s úgy döntött, hogy kicsit pihenni küldi figuráit.

Amerika, beszélgessünk : az elmúlt egy évben változtattunk néhány dolgot szeretett szórólapjainkon. Nem voltunk biztosak benne, hogy egyáltalán észreveszitek-e majd. Azt pedig végképp nem gondoltuk, hogy fel fogja robbantani az internetet. De most már értjük – még egy édesség cipője is megosztó lehet” 

– tweetelte az M&M’s fiókja hétfőn, amiben hozzátették, hogy határozatlan idejű szünetre küldik a cukorkaszóvivőket és Maya Rudolph színésznő fogja ellátni azok korábbi feladatait.

Forrásunk volt.


Ezeket a cikkeket is olvasd el:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...