Milliós fizetés és BMW is járhat az új Aldi-alkalmazottnak

Az áruházlánc ügyvezetője azt is elárulta, hogy kiknek a jelentkezését várják az új pozíciókra.

Nemrég rendezték Budapesten az ALDI4Excellence nevű rendezvényt, ahova több mint száz fiatal látogatott el. A toborzónapon elsősorban olyan menedzser-jelölteket kerestek, akik a kiválasztási folyamat és a 9 hónapos betanulási szakasz után regionális értékesítési vezetőként dolgoznak majd a cégnél – írja a Pénzcentrum oldala.

A fizetés mellé egy BMW is jár

Az említett pozícióban dolgozók az áruházvezetők feletteseiként 5-6 üzletet irányítanak majd, vagyis akár 150 dolgozó is tartozhat hozzájuk. A regionális értékesítési vezetők alapvetően azért felelnek, hogy az üzletek elérjék az elvárt forgalmat.

A csinos fizetés mellé egy BMW is jár

Azok, akik megfelelnek a kiválasztási folyamaton, és sikeresen teljesítik a betanulási szakaszt, többek között bruttó 1,2 millió forintos kezdőfizetést és egy – munkaidőn kívül is használható – 3-as BMW-t kapnak juttatásként

– mesélte Kulcsár Dénes, az áruházlánc ügyvezetője.

A pozíciókat olyan végzős egyetemistákkal vagy pályakezdőkkel szeretnék betölteni, akik minimum két idegennyelvet - az angol mellett lehetőleg a német – beszélnek magas szinten. A kiválasztási procedúra végén személyesen az ügyvezető interjúztatja majd a jelölteket.

A képzési szakasz egyik fontos eleme, hogy az új dolgozók áruházi dolgozóként kezdenek, azaz az alapoktól ismerik meg az üzletek működését.

Kulcsár Dénes szerint legalább 2-3 év, mire a területi vezetők a munkájukhoz szükséges tudást és tapasztalatot megszerzik. Sőt, ezenfelül folyamatosan fejleszteniük kell kompetenciáikat. Éppen ezért az áruházlánc a munkatársakat a későbbiekben a szakmai és személyes fejlődésükben az ALDI Akadémia keretében támogatja.

Forrásunk volt.


Ezek a hírek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...