Íme a Michelin Guide által díjazott magyar éttermek teljes listája

2022. november 3-án megtartotta díjátadó eseményét a Michelin Guide, amelynek keretében rengeteg magyar étterem kapott elismerést. A világ vezető étteremkalauza most először utazta be az egész országot, hogy minden kis eldugott ékszerdobozt megtaláljon és felvegyen a listára. Ezáltal a fővároson kívül a magyar vidék és annak zseniális vendéglátóhelyei is beléphettek a rivaldafénybe, ami azt is jelenti, hogy kis hazánk még nagyobb nevet szerezhet magának a nemzetközi gasztronómia világában.

A világszinten rangos étteremkalauz magyarországi minősítésének történelme során először kaptak vidéki éttermek MICHELIN-csillagot, ráadásul a tatai Platán Gourmet rögtön kettőt, míg az esztergomi 42 étterem egy MICHELIN-csillagot nyert. A Budapesti vendéglátóhelyek közül a tavalyi egy csillagát megduplázva hazánk másik két MICHELIN-csillaggal rendelkező étterme lett a Stand. Mellette megőrizte egy csillagát 6 fővárosi étterem, míg a Rumour első alkalommal nyerte el ezt az elismerést. Így hazánk összesen 2 két MICHELIN-csillagos és 7 egy csillagos étteremmel büszkélkedhet, amivel Közép-Európa egyik meghatározó gasztronómiai központjává vált, megelőzve Csehországot, Lengyelországot és Horvátországot.

Íme a Michelin Guide által díjazott magyar éttermek teljes listája / Fotó: Michelin Guide

Hatalmas elismerés, még nagyobb jelentőséggel

A MICHELIN Guide által szervezett eseményen Jakab Zsófia, az Magyar Turisztikai Ügynökség marketing és kommunikációs vezérigazgató-helyettese köszöntőjében hangsúlyozta:

„A rangos elismerés a csúcskategóriás konyhaművészet, a minőségi magyar konyha és vendéglátás, egyszóval a hazai gasztronómia tartós fejlődésének bizonyítéka és záloga is egyben.”

Jelentősége a hazai és nemzetközi turizmusban pedig közép, valamint hosszú távon egyaránt megmutatkozik, hiszen erősíti hazánk országimázsát, növeli nemzetközi turisztikai ismertségünket, desztinációink népszerűségét.

Nem csak csillagok hullottak

A jól ismert csillagok mellett a MICHELIN Guide két további kategóriában is értékelte a hazai étteremkínálatot. BIB Gourmand elismerést 6 vidéki étterem nyert. Ezzel a díjjal a mérsékeltebb ár mellett is magas minőségű ételt kínáló vendéglátóhelyeket, jellemzően a kiváló bisztrókat és családias vendéglőket tünteti ki a MICHELIN Guide.

A kalauzba bekerülő további ajánlott éttermeket pedig Tányérral jelzik a kiadványban; idén országszerte 47 étterem ért el ilyen minősítést, közülük 14 található a fővárosban. A MICHELIN Guide 2020-ban hozta létre a fenntarthatóság érdekében tett erőfeszítéseket elismerő Zöld csillagot, amelyet korábban még soha nem nyert el hazai vendéglátóhely. Idén azonban egyből 4 étterem – a budapesti Onyx Műhely és Salt, a hosszúhetényi Almalomb, valamint, a poroszlói Graefl Major Kétútköz − is kiérdemelte a díjat. A MICHELIN Guide magyarországi ajánlójában így összesen 62 vendéglátóhely szerepel, ez pedig jelentős hatással lehet hazánk turizmusára is, hiszen segítségével a látogatók országszerte megtalálhatják a magas minőséget nyújtó éttermeket.

Gwendall Poullenec, a MICHELIN Guide nemzetközi igazgatója a díjátadón online köszöntötte a hazai gasztrovilágot. Beszédében kiemelte: „Nagy örömünkre szolgál, hogy bemutathatjuk az első MICHELIN Guide Hungary kiadványt, amely rávilágít arra, hogy a tehetség az ország minden részén megtalálható. Felügyelőinket lenyűgözte ez a kulináris célpont, és Budapest mellett a további 34 magyar városban és faluban bemutatott 62 étterem bőven ad okot az ünneplésre. A felügyelőink egy autentikus, tradíciókkal teli kulináris tájképpel találkoztak, amelyet olyan tehetséges és kreatív szakemberek vezetnek, akik büszkék kultúrájukra, és akik a nagy múltú recepteket folyamatosan újragondolják, hogy lenyűgözzék a világ minden részéről ideérkező utazókat és gurmékat.”

Mind a 62 étterem csapata büszke lehet arra, hogy bekerültek a MICHELIN Guide válogatásába.

A MICHELIN Guide National Selection of Hungary 2022. évi díjazottjai:

Kettő MICHELIN-csillag:

  • Platán Gourmet, Tata
  • Stand, Budapest

Egy MICHELIN-csillag:

  • 42, Esztergom
  • Rumour, Budapest
  • Babel, Budapest
  • Borkonyha Winekitchen, Budapest
  • Costes, Budapest
  • essência, Budapest
  • Salt, Budapest

BIB Gourmand:

  • Anyukám Mondta, Encs
  • Casa Christa, Balatonszőlős
  • Kistücsok, Balatonszemes
  • Macok, Eger
  • Mór24, Balatonfüred
  • Sparhelt, Balatonfüred

Zöld csillag:

  • Almalomb, Hosszúhetény
  • Graefl Major Kétútköz, Poroszló
  • Onyx Mühely, Budapest
  • Salt, Budapest

Welcome and Service Award Különdíj:

  • Kvaszniczáné Marjai Flóra és Kvasznicza Ferenc, Pajta, Őriszentpéter
  • Sommelier Award: Langó Tamás, a turai BOTANIQ Kastélyban található Clarisse étterem
  • Young Chef Award: Mizsei János (Mák étterem, Budapest)

Ajánlott éttermek (Tányér):

  • 67 Sigma, Székesfehérvár
  • 84 Bisztró, Kapolcs
  • A Konyhám Stúdió 365, Fonyód
  • Alabárdos, Szeged
  • Alkimista Kulináris Műhely, Szeged
  • Almalomb, Hosszúhetény
  • Arany Kaviár, Budapest
  • Avalon, Miskolc
  • Clarisse, Tura
  • Costes Downtown, Budapest
  • FELIX Kitchen & Bar, Budapest
  • füge, Tihany
  • Graefl Major Kétútköz, Poroszló
  • Hoppá! Bistro, Budapest
  • Horgonyzó Kisvendéglő, Tiszalök
  • Hosszú Tányér, Hosszúhetény
  • IKON, Debrecen
  • Kővirág, Köveskál
  • Kreinbacher Birtok, Somlóvásárhely
  • LAMAREDA, Győr
  • Laurel, Budapest
  • Lokal47, Kéthely
  • Mák, Budapest
  • Morzsa, Pécs
  • Natura Hill, Zebegény
  • Neked Főztem, Zánka
  • Nobu Budapest, Budapest
  • Onyx Műhely, Budapest
  • Öreg Prés, Mór
  • Pajta, Őriszentpéter
  • Pasztell, Budapest
  • Platán Bisztró, Tata
  • Rézmozsár, Kiskunhalas
  • Rókusfalvy Fogadó, Etyek
  • Rutin, Budaörs
  • Sauska 48, Villány
  • Spago by Wolfgang Puck, Budapest
  • St. Andrea, Budapest
  • Stand25 Bisztró, Budapest
  • Textúra, Budapest
  • Tihanyi Vinarius, Tihany
  • Umo, Budapest
  • Végállomás Bistro&Wine, Miskolc
  • Víg Molnár Csárda, Csopak
  • Villa Kabala, Szigliget
  • Zelna Borbár és Vinotéka, Balatonfüred
  • Zip’s, Miskolc

Címlapkép: Michelin Guide

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...