Méhek nélkül készült méz kerül a boltokba

Ez lesz a világon az első olyan, forgalomba kerülő méz, amely nem igényelte a méhek munkáját.

Valódi vegán méz kerül a boltokba januártól – derül ki a Sokszínű vidék cikkéből. A világ első, méhek nélkül készült méze Európában debütál majd a jövő év elején az egyik legnagyobb európai bioélelmiszer-gyártó, a Narayan Foods jóvoltából.

A gyártó szerint a vegán méz lesz az első olyan alternatív mézkészítmény, amely nem tartalmaz feldolgozott szirupot és koncentrátumokat sem, állagában és ízében pedig egy az egyben olyan lesz, mint a folyékony arany.

A méhmentes mézet a díjnyertes kaliforniai élelmiszer-technológiai cég, a MeliBio fejlesztette ki a szlovén Narayan Foods-szal együttműködve.

A termék nemcsak ízre és kinézetre méz, a beltartalmi értékei is ugyanazok: tartalmaz bioaktív, immunerősítő és prebiotikus hatóanyagokat is.

A méhmentes méz vegán, de ugyanazokat az antioxidánsokat tartalmazza majd, mint valódi mintája, ugyanakkor mentes lesz a növényvédő szerektől és a Clostridium baktériumoktól, vagyis biztonságos les a kismamák és csecsemők számára is.

A vegán méz tehát rajtunk, fogyasztókon kívül maguknak a méheknek is jó alternatíva lehet, hiszen a jelenlegi méztermelés az állatokat is veszélyezteti – sokszor kerülnek a termékekbe méreganyagok, növényvédőszerek és antibiotikumok. A vegán méz ezzel szemben csak bevizsgált, ellenőrzött alapanyagokból, kizárólag tiszta címkével ellátott összetevőkből készül.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...