Megnyílt a Lisboa a Gozsduban, az első portugál cukrászda és pékség Pesten

Egy jó portugál falatért már nem kell messzire utaznunk - a Gozsdu udvarban a hónap elején megnyílt a Lisboa cukrászda és pékség!

Aki volt már Portugáliában, az tudja, hogy a portugálok két dolgot szeretnek igazán a tányérjukon látni: bacalhaut,vagyis sózott, szárított tőkehalat, amit 365 féle módon tudnak elkészíteni, és valami édeset.

Most a valami édeshez van szerencsénk:február 1-jén ugyanis megnyílt a Gozsdu udvarban a Lisboa nevű portugál cukrászda és pékség. A Gozsdu udvar amúgy is egy gasztronómiai multikulti, találunk itt vietnami, olasz, görög, zsidó, spanyol és thai éttermet is, szóval egy portugál még pont elfért. Különösen, hogy Magyarországon kevés helyen kóstolhatjuk meg a fado hazájának remekeit, így legalább egy hamisítatlan portugál reggeliért sem kell többé túl messzire mennünk.

Azt, hogy a hely nemcsak ízekben, hanem hangulatában is autentikus, az garantálja, hogy két portugál keze is benne van a projektben -João Marques társtulajdonos évek óta él Budapesten, a Vicky Barcelona csapatát erősíti bartenderként, Daniel Sousa cukrász és pék pedig direkt a Lisboa kedvéért költözött Magyarországra.

A klasszikus portugál édességeken kívül az étlap tartalmaz néhány francia falatot is, mint az eclair vagy a tart tatin, de az egyéb fogások között is találunk nemzetközi ízeket: pestós és lazacos szendvicseket.

A legnagyobb sztár természetesen a Budapesten is csak pár helyen kapható pastel de nata, a tojásos vaníliakrémmel töltött levelestészta-kosárka, a portugál konyha talán leghíresebb desszertje. A helyben készült pékáruk, roppanós héjú, rusztikus kenyerek és kiváló kávék miatt a nap bármelyik szakaszában érdemes beugrani a Lisboába. Sőt, ha éppen nem szendvicsre vagy édességre vágyunk, egy igazi különlegességet is kínálnak nekünk, a portugál konyha egyik legismertebb tapasát, a bolinhos de bacalau-t, vagyis tőkehalgolyókat natúr és sajtos változatban is.

Az árak változóak: pékárukat 500 és 1500 Ft között, szendvicseket 1100 és 1800 Ft között kaphatunk, és választhatunk sütemény-kávé kombinációt is.

Cím: VII. Budapest, Holló utca 12.Ez pedig a Lisboa Facebook-oldala.

És ezt olvastad már az ízHuszár magazinon?

5 nagyon buja ízzel rukkolt elő a Chez Dodo macaronfronton

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...