Maradékból készülnek a pékáruk ebben a pékségben

A hulladékmentes mozgalom és a maradékmentés egyre népszerűbb a pékségek körében is.

Két éve gyárt zero-wastekovászoskenyeret egy brit kézműves pékséglánc, amely most úgy döntött, még több élelmiszer-maradékot fog megmenteni.

A Gail's hulladékkenyérre keresztelt termékét az előző napról megmaradt kenyerekből készítik, még pedig úgy, hogy zsemlemorzsává darálják őket, majd friss kovászt adnak a keverékükhöz.

Az új kenyerek összetevőinek egyharmada így az előző napi maradékból készül.

A pékségnek más maradékmentő termékeiis vannak. A megszáradt bagetteket például krutonként adják el, a maradék sajtvégekből pedig sajtos kekszet készítenek. A croissant sem veszhet kárba, a francia pékárut másnap sonkával töltik, és sajtot olvasztanak a tetejére.

A pékség most úgy döntött, tovább szélesíti a kínálatát, és idén még 25 termékkel áll elő, többek közt a megmaradt zsemléket másnap szendvicsként hasznosítják újra. A Gail's maradékmentésére a brit vásárlók is vevők, a pékláncnak már 53 egysége van az országban.

A pékség elkötelezett a műanyagmentesség mellett is, ezért a kenyereket papírtáskában adja, a kávé pedig kérhető saját termoszba vagy üvegpohárba.

{SZAVAZAS}

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

via

Címlapfotó: Gail's Bakery Facebook

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...