Meglepő, mivel bővíti kínálatát a népszerű magyar borászat

Eddig a Folly borászattól csak fehér borokat kóstolhattunk, május végétől azonban egy érdekes vörös bort is megízlelhetünk tőlük.

A tradicionális, immáron az ötödik generáció vezetése alatt fehér borokkal foglalkozó badacsonyi borászat a fogyasztói igényekre reflektálva idén vörösborral bővíti borsorát. A 2019-es Folly Boróka vörös merlot és cabernet sauvignon szőlőfajtákból készült, gazdag illat és összetett ízvilág jellemzi.

2021. május utolsó hétvégéjén (05.29-30.) a nagyközönség előtt debütál a Boróka vörös

A Folly Arborétumhoz közel eső birtokelemeken 7 hektáron folyik a szőlőtermelés, amely, akárcsak az arborétum szeretete és gondozása, generációról generációra szálló – még a szépnagyapától induló – örökség a Folly családban. A Kisörsi-hegy biztosít megfelelő termőterületet a vezető szőlőfajtáknak: a szürkebarátnak, az ottonel muskotálynak, a kéknyelűnek, a rajnai rizlingnek, a budai zöldnek és az olaszrizlingnek.

A Folly Boróka vöröst, gyümölcsös, enyhén fűszeres ízében málnás, meggyes, kakaós-kávés jegyek, gazdag illat és összetett ízvilág jellemez

Mivel a badacsonyi borvidékre jellemző fajták elkészítésében a Folly már nagy gyakorlatot szerzett, a boraik kifejezetten keresettek, és szakmailag is elismertek, így például 2013-ban a Talentométer, fiatal borászok számára meghirdetett borversenyen a Folly Budai zöldje a legszebb tételek között végzett, míg 2018-ban a Winelovers Olaszrizling Teszten a 2016-os Cédrus a „Legjobb olaszrizling alapú házasítás” címét nyerte el. Ezért a tradicionálisan fehér borokkal foglalkozó badacsonyi pincészet idén vörösborral bővíti a termékpalettáját. A 2019-es Boróka vörösbor merlot és cabernet sauvignon szőlőfajtákból készült.

A piaci igényeknek próbáltunk eleget tenni, amikor 2019 év elején arról kezdtünk beszélgetni, hogy készíthetnénk egy könnyű, gyümölcsös vörösbort. A fehér bor, rozé, gyöngyöző bor mind a kóstoló sorunk elemei, viszont a fogyasztók részéről nagy igény mutatkozott egy, a Follyban készülő vörösborra. Szerettük volna kipróbálni magunkat, hiszen a vörösbor készítése egészen más technikát és tudást igényel, és most örömmel jelenthetjük be a Folly Boróka vöröst, amelyet gyümölcsös, enyhén fűszeres ízében málnás, meggyes, kakaós-kávés jegyek, gazdag illat és összetett ízvilág jellemez

– mondta el az új bor kapcsán dr. Folly Réka, a Folly Arborétum Nonprofit Kft. ügyvezetője.

2021. május utolsó hétvégéjén (05.29-30.) a nagyközönség előtt debütál a Boróka vörös. Az új vörösbort borkóstoló keretében mutatják be az érdeklődőknek 11.00 és 17.00 óra között a badacsonyörsi Folly Arborétumban. További részletek a Facebook oldalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...