Lewis Hamilton teljes életmódváltáson megy keresztül, csirkét és marhát már nem eszik

A Forma-1-es pilóta szeretné a Földet is jobbá tenni azzal, hogy változtat étkezési szokásain.

„Vörös húst már két éve nem eszek. Az év nagy részében pescetariánus vagyok, de most már a halból is visszafogom magam" - nyilatkozta az idei Forma-1-es szezonban jelenleg első helyen álló pilóta. A Mercedes istálló versenyzője egy dokumentumfilm hatására döntött az életmódváltás mellett. Hamilton a filmben látta, hogyan tömíti el a hús az artériáikat, s mi minden kerül bele egy húskészítménybe, amit aztán megeszünk.

„Nem akarok 10-20 év múlva cukorbeteg lenni, vagy elkapni bármit. Folytathatnám, hogy tovább eszek ilyet és vállalom a kockázatot, de amikor valaki elkap valamit, azt kívánja, hogy bárcsak változtatott volna. Én a megelőzésre esküszöm, meggyőződésem, hogy ez a helyes irány, és talán ösztönözni fogok pár embert, hogy tegyenek ugyanígy.” - mondta Hamilton, aki hozzátette, hogy a családi kórelőzménye is ösztönözte őt az életmódváltásra. Szív- és érrendszeri és rákos megbetegedések is előfordultak a rokonságában.

A versenyző most még néha eszik halat, de a célja az, hogy teljesen áttérjen a vegán életmódra. Mint mondta, a vegánok, akikkel eddig találkozott, mind életük legjobb döntésének nevezték, hogy lemondtak a húsról, és az állati eredetű élelmiszerekről.

Hamilton a húsmentes étrendjével a Földet is szeretné jobbá tenni. A légszennyezés ugyanis, ami a marhatenyésztésből származik nagyobb mértékű, mint amennyit a repülők és autók bocsátanak ki.

Ezeket olvastad már?

via BBC, Formula.hu

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...