Ennyi lépést kell megtenni naponta a karcsúságért

Azt már eddig is tudtuk, hogy a séta rengeteget segíthet a fogyásban, de mégis hány lépést kell megtennünk ehhez naponta?

A séta igen hasznos lehet egészségünk szempontjából, többek között a súlycsökkenésben is segíthet. Persze egyáltalán nem mindegy, hogy naponta hány lépést teszünk meg, hiszen el kell érnünk ahhoz egy bizonyos lépésszámot, hogy élvezzük a fogyás pozitív hatását.

Ennyi lépést kell megtenni naponta a karcsúságért

Egy nemrégiben közzétett tanulmányban 6000 résztvevőt vizsgáltak négy éven keresztül. Az alanyok naponta legalább 10 órán keresztül viseltek aktivitásmérőt, és a kutatók több éven keresztül hozzáférést kaptak az elektronikus egészségügyi nyilvántartásukhoz is. A résztvevők kora egyébként 41 és 67 év között volt, a testtömegindexük pedig 24,3 és 32,9 közé esett, azaz normál súlyúak és túlsúlyosak is voltak közöttük. 

Mint kiderült, azok az emberek, akik 8 ezer lépést tettek meg naponta, nagyobb valószínűséggel híztak el.

Kiderült az is, hogy azok a túlsúllyal rendelkező résztvevők, akik 11 ezer lépésre emelték a napi lépésszámukat, felére csökkentették az elhízás kockázatát.

Forrásunk volt.


Még többet az egészséges életmódról itt találsz:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...