Lencse-ABC: ismerd meg a 4 legnépszerűbb lencsefajtát!

Most pedig közelebbről is megismerkedhetsz a lencsék négy fő típusával, és azt is eláruljuk, hogyan tudod őket felhasználni.

Egyre nyilvánvalóbb, hogy a mértéktelen húsfogyasztás (különösen a feldolgozott és vörös húsok) sem az emberek, sem a bolygó egészségének nem tesz jót, sőt, kimondottan káros. Sokan azonban aggódnak, hogy hús nélkül miként lehet bevinni a szükséges fehérjét. Szerencsére ez egyáltalán nem nehéz feladat, hiszen számos növényi forrásból pótolhatjuk a tofutól a babokon át egészen a lencséig. Most ez utóbbi családot mutatjuk be egy kicsit részletesebben, hogy inspirálódhass a következő húsmentes hétfőhöz: ismerd meg a 4 legnépszerűbb lencsefajtát!

Lencsés tabulé

Dobd fel az átlagos lencsesalátádat szilveszterre! Ebben a tabulében lencsére cseréltük a bulgurt, hogy igazán szerencsét hozzon az újévben.

Barna lencse

Ezeknek a lencséknek a színe a khaki-barnától a sötétfeketéig terjedhet, és enyhe, földes ízűek. Főzés közben általában megtartják alakjukat anélkül, hogy szétesnének. A barna lencse remek helyettesítője a darált húsnak, de ez a legsokoldalúbban felhasználható lencsefajta, így számtalan ételben megállja a helyét.

Főzési idő: 20-40 perc

A legjobb választás: levesekhez, pörköltekhez, bowlokhoz, párolt ételekhez, salátákhoz vagy tésztákhoz.

Zöld lencse

A zöld lencse színe a halványzöldtől a sötétebb, pettyesebb árnyalatokig terjedhet, és enyhén borsos ízű. A főzési idő lerövidítése érdekében próbáld meg néhány órára vagy egy éjszakára beáztatni. Enyhén borsos íze mindenféle ételhez jól illik.

A zöldlencse egyik népszerű fajtája a francia zöldlencse vagy a Puy lencse (amelyet a közép-franciaországi Puy régióban termesztenek).

Ezeknek az apró, sötétzöld lencséknek enyhén diós, földes íze van.

A lencsék közül talán a legjobban tartják az alakjukat, főleg olyan ételekben szuperek, amelyekben kiadós textúrájuk jól érvényesül, mint például a francia lencsesaláta.

Főzési idő: 35-45 perc

A legjobb választás: levesekhez, salátákhoz, párolt ételekhez és bowlokhoz.

Vörös lencse

A vörös lencse valójában barna vagy zöld lencse, amelyet meghámoztak és feldaraboltak. Mivel nincs héja, a főzés során viszonylag könnyen szétesnek a szemek, és a főzés végére pépes állaguk lesz.  

Az aranytól a narancssárgán át a valódi vörösig terjedő színű lencsék a legédesebbek és a legdiósabbak. Az indiai dhal és más curryk sztárjai, de levesek sűrítésére is szolgálhatnak. Az indiai vagy közel-keleti piacokon gyakran masoor (vörös lencse) vagy channa (sárga lencse) felirattal találkozhatsz velük.

Főzési idő: 20-30 perc

A legjobb: Dhal, levesek

Fekete lencse

A beluga kaviárhoz való hasonlósága miatt beluga lencsének is nevezik, ezeknek a fényes fekete szemeknek gazdag íze és jellegzetes textúrája van.

Kevésbé elterjedt, mint a többi lencsefajta, de szerintünk érdemes egy próbát tenned ezzel a típussal is.

Főzés közben megtartja az alakját, és sima, vajas belseje van. Vastagabb héja miatt a fekete lencsét főzés előtt érdemes beáztatni vagy pácolni. Próbáld ki egy kiadós leves főszereplőjeként, vagy cseréld a barna vagy zöld lencsét bármely ételben.

Főzési idő: 30-45 perc

A legjobb választás: levesekhez, pörköltekhez, párolt ételekhez, salátákhoz.

Forrásunk volt.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több sokszínű konhyai alapanyag:

Legújabb receptek

Lekváros szaloncukor

Ezt a sütés nélküli receptet egy dán édesség inspirálta (Træstammer), amely egy kedvelt klasszikusnak számít náluk. Nagyon szerettem és hiányzott, gondoltam miért ne ölthetne egy új ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...