Lángosrekordok a Balatonon!

A Vénusz és segítői óriási lángostésztát nyújtottak, mellyel rekordot döntöttek. Sőt felállították a legtöbb, egyszerre, egy sütőedényben kisütött lángos világcsúcsát is. (x)

{node=61701}

Egy belföldi nyaralásból, főleg ha a Balatonról van szó, nem hiányozhat a lángos, mely étel ráadásul a magyar konyha egyik ikonikus fogása. A Vénusz, a magyar háziasszonyok megbízható konyhai segítője, az idén nyáron azt a célt tűzte ki magának, hogy Zánkán, a Balaton partján, megkíséreli megdönteni a 2008-ban felállított lángosrekordot.

Ez teljesült is, hiszen szorgos segítők közreműködésével sikerült a lángost 3 méter átmérőjűre nyújtaniuk, mellyel új rekord született. Az óriás lángos tésztájának elkészítéséhez összesen 15 kg lisztet, 0,75 kg élesztőt, 3 kg burgonyát, 7 liter vizet és 0,4 kg sót használtak fel. A rekord méretű nyers tésztát végül egy 50 cm mély, 350 cm átmérőjű, külön a kísérletre legyártott hatalmas sütőedénybe emelték, mely 1200 liter forró Vénusz olajjal volt megtöltve. Bár a tésztát nem sikerült egyben megfordítani, a kinyújtott, nyers lángostészta megdöntötte a 250 cm-es eddigi rekordot.

A világ legnagyobb lángosa

Ezt követően a lelkes lángossütő csapat egy következő kísérletbe fogott, méghozzá a legtöbb, egy sütőedényben, egy időben sült lángos rekordjának felállításába. Sok-sok apró tésztagombóc sorakozott fel a hatalmas sütőedény mellett, végül 115 darab lángos sült ki együtt, egy időben szép aranybarnára a forró olajban. Ezzel egy eddigi példátlan rekordot állított fel a Vénusz és csapata, mellyel magasra tette a mércét.

Mennyi lángos!

A lángos elkészítésében a 2008-as rekord felállítói voltak a Vénusz segítségére, akik nagy rutinnal fogtak neki a megvalósításnak. A stábnak egy egész szurkolói csipet-csapat szorított, ugyanis a lángos-rekordkísérletnek a Vénusz Naptábor adott otthont, ahol 90 diák tölthetett el élményekben gazdag napokat a Vénusz jóvoltából. A rengeteg lángost nagy örömmel fogadta a zánkai gyermektábor összes lakója, melyet jóízűen falatoztak el a rekordok hitelesítését követően.

Mindenkinek jutott friss lángos

„A lángos évek óta a Vénusz szívügye, hiszen a megbízható minőségű napraforgó étolaj elengedhetetlen hozzávalója egy igazán finom lángos elkészítésének. Ezért is indítottuk az idén másodszor is útjára a Lángos voksversenyt, melynek során a Vénusz kedvenc magyarországi, Tisza-tavi, illetve balatoni lángosozóit keressük. Ha pedig finom lángosról van szó, akkor abból minél több, annál jobb – csak győzze az ember étvággyal. Nagyon örülünk, hogy sikerült megdöntenünk a legnagyobbra nyújtott nyers lángostészta rekordját, valamint, hogy egy teljesen új lángosrekordot is sikerült felállítanunk. Az egész napi segítségért külön nagy köszönetet szeretnénk mondani Budai Jánosnak és az egész lángossütő csapatnak” – mondta Frikton Ildikó, a Vénusz márkamenedzsere. (x)

Ismerkedj meg a Vénusszal! >>

Lángosreceptekért kattints ide! >>

A rovat korábbi cikkeit itt találod >>

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

40 éves lett az IKEA legendás húsgolyója, mi pedig kimentünk...

Aki életében járt már IKEA áruházban, minden bizonnyal kóstolta a legendás húsgolyójukat is, sőt, elképzelhetőnek tartom, hogy otthonra is vásárolt belőle. Azt azonban kevesen tudják, kinek köszönhetjük ezt a mára ikonikussá vált fogást, hogy mit testesít meg a tányérra halmozott golyó, szósz, borsó, krumplipüré és áfonyalekvár, vagy hogy mennyi idő és milyen sok munka szükséges ahhoz, hogy az IKEA éttermeiben új étel kerülhessen a vásárlók tányérjára. Az IKEA Magyarország jóvoltából egy háromnapos sajtóúton kaptunk választ ezekre a kérdésekre.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...