Kutyákkal szagoltatnák ki a rákos megbetegedéseket

A kutyák szaglását régóta használják drogok felkutatására, de ez a különleges képesség a jövőben a rákos megbetegedések diagnosztikájában is szerepet játszhat.

A kutyák szaglóképessége az emberénél tízezerszer erősebb, ezért képesek olyan vegyületek érzékelésére is, melyek az ember számára teljességgel hozzáférhetetlenek szaglás útján.

Az Experimental Biology konferencián bemutatott kísérletben a kutatóknak sikerült megmutatniuk, hogy a kutyák képesek arra, hogy fejlett szaglásukkal kiválasszák azokat a vérmintákataz egészséges vért tartalmazó minták közül,melyeket rákbetegektől vettek.A kutyák találati aránya 97%-ban volt helyes.

A kutatásban négy Beagle vett részt, melyek közül az egyik nem igazán mutatott érdeklődést a feladat iránt, így a másik háromra maradt a feladat, hogy megtanulják, melyek a „rákszagú” fiolák. Az orvosok először klikkes tréningmódszerrel tanították meg a kutyákat, hogy melyek azok a vérminták, melyeket nem kissejtes tüdőrákos emberektől vettek, majd azt a feladatot kapták, hogy ezeket különböztessék meg az olyan emberek vérétől, akiknek nem volt rákja. Erre a nyolchetes tréningnek hatására mind az egészséges, mind a rákos minták esetében körül-belül 97%-os pontossággal voltak képesek, ami nem marad el más diagnosztikai módszerek pontosságától.

via GIPHY

Ezt az információt az orvostudomány a jövőben kamatoztatni kívánja: olyan rákszűrő módszereket fejlesztenének ki, melyekkel nagyon pontosan és emellett meglehetősen olcsón lehetne kimutatni a betegséget. A kutatás vezetője, Heather Junqueira szerint a rák elleni küzdelemben mindenképpen a korai felismerésre kell helyezni a hangsúlyt, mert a betegség sajnos továbbra is nehezen, illetve sok esetben egyáltalán nem gyógyítható.

A kutatás vezetője elmondta:

„A nagy érzékenységű, rákot felismerő teszt kifejlesztése potenciálisan életek ezreit mentheti meg, és megváltoztathatja, azt is, ahogyan a betegséget kezeljük.”

A fejlesztés innentől két irányt vesz: az egyik az lesz, hogy megtalálják a módját, hogy hogyan lehetne a gyakorlatban is bevetni a kutyákat a rák kiszagolására, a másik pedig az, hogy megállapítsák, hogy pontosan milyen vegyületek azok, melyekre a kutyák jelzést adnak, ezt ugyanis még maguk sem tudják.

Annak ellenére, hogy a szag alapú gyorsteszt még várat magára, a fejlemények annyiban mindenképpen pozitívak az orvostudomány számára, hogy ezzel a jövőben úgy lehet vizsgálatokat végezni, hogy a beteget közben nem kell különféle invazív eszközökkel történő vizsgálatoknak alávetni.

A BioScentDX, a kutatás szponzorcége, aki a megfelelő terméket szeretné kifejleszteni, a jövőben nem csak tüdőrákra szeretné alkalmazni a kísérlet eredményeiből levezethető előnyöket a rák felismerésében, arra vonatkozólag azonban nincsenek adatok, hogy más rákbetegségek esetén is alkalmazható lesz-e a módszer. Egyelőre az viszont biztató, hogy a nem kissejtes tüdőrák esetén, mely az a fajta tüdőrák, mely leginkább a dohányosokat érinti, a korai felismerés végleges gyógyulást is hozhat, ha a tumort sikerül eltávolítani. Ez sajnos többnyire azért nem szokott időben megtörténni, mert a hagyományosan használt diagnosztikai eszközök a kezdeti stádiumban levő betegséget nem megbízhatóan mutatják ki, a CT és a röntgen például alkalmatlan erre.

Arra azonban ez a szervezet sem vetett még fel ötleteket, hogy a tünetmentes, a rák kezdeti stádiumában levő betegek miért keresnék fel orvosukat, azért, hogy a kutyaszagló tesztnek alávessék magukat, így akkor lenne a teszt igazán forradalmi újítás, ha rutinszűréssé tennék.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Getty Images

via, via és via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...