A karácsonyi klasszikus a tíz év körüli Ralphie kalandjait meséli el, aki 1940 havas decemberében csak arra tud gondolni, hogy megkapja az áhított légpuskát karácsonyra. Természetesen a felnőttek közül mindenki ellenzi a veszélyes játékszert, mondván, kilőné vele a szemét. A film tehát részben Ralphie gyermeteg próbálkozásairól szól, melyekkel megszerezné a puskát, ezzel párhuzamosan azonban roppant szórakoztató és bizony nosztalgikus látlelet a gyerekkorról, amit az tesz igazán szórakoztatóvá, hogy mindezt a felnőtt Ralphie narrálja.

Hiába játszódik a történet a mából, de még a nyolcvanas évekből nézve is régen, a gyerekek viselkedése bizony örök. A irreális vágyakozás, a hatalmas kalandok, a dac, a verekedés, a sértődöttség, a hiszti és a lélek mélyéről jövő zokogás mind olyan dolog, ami mindenki gyerekkorának része volt, így könnyű nosztalgikus megértéssel tekinteni Ralphie-ra. Bizonyára mindannyiunk fiatalságának megvolt a maga légpuskája, az az első, nagybetűs ajándék, amit annyira akartunk, hogy szinte belebetegedtünk.

Hogy mennyire örökérvényű a történet, arra mi sem jobb bizonyíték, minthogy közel negyven év után, idén elkészült a folytatása, az immár felnőtt Ralphie-val a főszerepben. De a szintén kedves, tavaly bemutatott 8 bites karácsony is gyakorlatilag a Karácsonyi történet koppintása nagyon sok mindenben hasonlít rá.

A filmben számos emlékezetes jelenet van a karácsonyi, rózsaszín nyuszijelmeztől kezdve, az oszlophoz fagyott nyelven keresztül, az apuka rejtvényújságból nyert, női láb formájú állólámpájával bezáróan. A karácsonyi vacsora is ilyen, ami véletlenül sem a tervek szerint sül el, így a család végül egy üres kis kínai vendéglőben köt ki, ahol döbbenetükre fejestül szolgálják fel a kacsasültet - ezt a jelenetet a kedvenc karácsonyi gasztrojeleneteink közé is beválogattuk ebben a cikkben.

Számomra még emlékezetesebb azonban az a momentum, amikor Ralphie öccse, Randy semmi áron nem akarja megenni az egyben sült fasírtból, krumplipüréből és párolt káposztából álló vacsorát. A fiúk anyukája – aki épp leülne, hogy maga is egyen, miután mindenkit kétszer is kiszolgált és minden elhűlt – , azonban türelmetlenség vagy indulat helyett játékosan közelít fia ellenálláshoz, míg végül meggyőzi, hogy igazi kismalac módjára (szó szerint) egye meg a vacsorát. Ebben a jelenetben a maga szórakoztató módján minden benne van, amit egy anya-gyerek kapcsolatról tudni érdemes.

A jelenetben főszerephez jutó meatloaf olyan az amerikaiaknak, mint nekünk a fasírt. Magyarul szokás még vagdaltnak vagy húskenyérnek is nevezni, ha pedig kipróbáljátok ezt a receptet, már azt is érteni fogjátok, miért imádják annyira az USA-ban. Ráadásul egyáltalán nem nehéz elkészíteni sem, csak az arányokra kell nagyon figyelni, hogy szeletelhető legyen a végeredmény.

A filmben ugyan egy átlagos vacsora gyanánt fogyasztják, de szépen tálalva akár az ünnepi asztalra is felkerülhet, hiszen minden eleme laktató és ünnepiesen fűszerezhető.

Szóval ha kevés munkával készítenek valami kiadósat, ami még a pénztárcát is kíméli, akkor ez lehet a ti receptetek! De az ünnepi asztalnál azért kicsit méltóságteljesebben fogyasszátok, mint Randy a filmben.

További Kultúrfelvágott-cikkek itt:

• Kultúrfelvágott: itt a híres angol karácsonyi puding, ami még Hercule Poirot tetszését is elnyerte
• Kultúrfelvágott: íme a Karácsonyi vakáció tojáslikőrje, ami még a legnagyobb veszekedést is pihenőpályára teszi
• Kultúrfelvágott: Testvérárulás az örök jég birodalmában – elkészítettük a Narniából is ismert török csemegét