Itt a szám, hány vendéglátóhely zárt be az elmúlt két évben

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az elmúlt egy évben legalább 1500 vendéglátóhely, étterem, kocsma és diszkó zárt be.

Közzétette a Központi Statisztikai Hivatal a vendéglátószektor legfrissebb, december 31-ével záródó időszakának eredményeit – derül ki a 24.hu cikkéből. Az elmúlt öt évben átlagosan mindig 25 ezer vendéglátóipari egység valamint vendéglátóhely – étterem, vendéglő, kocsma, szórakozóhely – működött, a koronavírus-járvány okozta bezárások miatt azonban ez a szám tavaly év végén már a 24 ezret sem érte el, két év leforgása alatt 1500 hely zárt be.

Rengeteg hely zárt be az elmúlt két évben

A statisztikák szerint a járványt leginkább az italüzletek és zenés szórakozóhelyek, vagyis a kocsmák és a diszkók sínylették meg (csaknem 15 százalékkal kevesebb van belőlük most, mint két évvel ezelőtt) , habár ezen egységek száma az elmúlt években, már a járvány előtt is folyamatosan csökkent. Ahogy a 24.hu összegzi:

míg 5 évvel ezelőtt 17 ezer volt belőlük, addigra 2019 végére már csak 15 700, 2020 végére újabb ezerrel kevesebb, tavaly szilveszterkor pedig mindössze 13 385. Két év alatt 2300 hely zárt be, összesen tehát a vendéglátóipari egységek hetede szűnt meg.

Kivételt egyedül a cukrászdák képeztek a KSH adatai szerint, míg 2019 végén összesen 4013 cukrászda üzemelt, addig egy évvel később már 4037, 2021. év végén pedig ez a szám csak minimálisan csökkent 4016-ra.

A négy kategóriát együttvéve elmondható, hogy két év alatt a vendéglátóhelyek 8,5 százaléka zárt be.

Az elmúlt évek eladási forgalma (forrás: KSH)

Bár kevesebb vendéglátóhely volt nyitva 2021-ben, mint egy évvel előtte, a tavalyi forgalmi adatok már hasonlítottak a koronavírus-járvány előtti évekéhez: a kereskedelmi vendéglátóhelyek 1175 milliárd forintos forgalmat hoztak, 2020-ban ez a szám 15 százalékkal kevesebb volt.

A KSH közöl területi adatai szerint míg a fővárosban illetve Békés megyében az elmúlt két évben közel minden nyolcadik kereskedelmi vendéglátóhely bezárt, addig Vas, illetve Csongrád megyékben csupán egy százalékkal csökkent a számuk.

A 24.hu cikkében leírtak szerint ha csak az éttermeket és a büféket vesszük górcső alá, arányaiban Budapesten zárt be a legtöbb (6700 helyett 5900 működött, ez közel 12 százalékos csökkenés), miközben Csongrád-Csanádban, Komárom-Esztergomban, Vasban, illetve Nógrádban még több hely is működött 2021 végén, mint két évvel korábban.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

Ismerd meg a bottargát, és azt is elmondjuk, hogy használd...

A bottarga egy különleges gasztronómiai alapanyag, amelyet gyakran neveznek a "tenger aranyának". Azok számára, akik még nem találkoztak vele, a bottarga nem más, mint sózott és szárított halikra, amely különleges ízvilágával azonnal magával ragadja az ínyenceket. Ezt a mediterrán kincset évezredek óta fogyasztják, és ma is nagy becsben tartják a kulináris világban.

Hering András

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...