Zseniális tipp, hogy soha többé ne hagyd otthon a vászontáskád

Hiába a környezettudatos hozzáállás, ha otthon felejtjük a kellékeit.

Mindannyian jártunk már úgy, hogy telepakoltuk a bevásárlókosarat, majd a pénztárnál vettük észre, hogy otthon felejtettük a vászontáskákat, amelyeket direkt azért szereztünk be, hogy ne kelljen mindig egyszer használatos műanyagokkal bajlódni. Ilyen esetben ilyen lehetőségek állnak előttünk:

  • a kisebb darabokat bedobhatjuk az autó csomagtartójába
  • ha gyalogosan vagyunk, akkor használhatjuk a kisebb papírtasakokat
  • vagy plusz pénzért vehetünk új újrahasznosítható táskákat. Ez utóbbi azonban épp ellentmond a fenntarthatóságnak.
Zseniális tipp, mellyel soha többé nem hagyod otthon a vászontáskád

De mégis mit tehetünk, ha egész egyszerűen mindig elfelejtjük?

Nos, az alábbi trükk nemcsak segít, de olcsó és könnyen kivitelezhető is. A szövettáskán kívül egyetlen dologra lesz hozzá szükségünk: egy karabinerre!

Bizony, arra az apró kis fém kapocsra, amit sziklamászáshoz is használnak. Emellett az sem árt, ha van egy kis kézügyességünk is, hogy megfelelően összehajthassuk a táskát.

Hogyan csináljuk?

Először is, hajtsuk össze a táskát hosszában, majd a táska méretétől függően egyszer vagy kétszer hajtsuk azt félbe! Ezután hajtsuk keresztbe harmadában. Hüvelykujjszabályként alkalmazhatjuk, hogy a végeket mindig az ellenkező oldali pánthoz illesztjük. Ezután a pántokat tekerjük a táska köré, hogy biztosan egyben maradjon, majd fogjuk a karabinert, és annak segítségével rögzítsük valamihez, legyen az a táskánk vagy éppen a pénztrácánk! Ennyire egyszerű az egész!

Forrásunk volt.


Még több hasznos tipp:

Legújabb receptek

Vegán hamburgerzsemle

Ha a hamburgert egy új szintre szeretnénk emelni, akkor ideje házilag készíteni a bucit. Illetve most az érzékenyeknek is kedvezünk, ugyanis egy tej- és tojásmentes buci receptet hoztunk.

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...