21 kiülős hely a folyó mentén fröccsel, naplementével

Végre tényleg itt a jó idő, alulról karcoljuk a 30 fokot, napfényesek a nappalok, balzsamosak már az esték is. Nincs is jobb lehetőség, mint a Duna mellett élvezni a közelgő nyarat, a szabadságot, a városi létet! De merre induljunk?

Amikor májusban beköszöntenek a biztonságosan meleg nappalok, és már az esték sem annyira hűvösek, hosszabbra, napnyugta utánra is tervezhetjük a programot teraszokra, kiülős helyekre. Szerencsére a fővárosban itt van nekünk a Duna, és ugyan lennének még bőven fejlesztési ötleteink a környékére, már így is sok a lehetőség és az esély arra, hogy pihentető vagy éppen pezsgő legyen a délután. Négy környék huszonegy helyéről mesélünk, hogy felkészülten várd az elkövetkező hónapokat, és bármikor bedobhasd a kedvenc kiülős hely nevét!

Népsziget és Római-part

A Római vízközeli sétánya jó időben egy mini balatoni településsé lényegül: sült hekk, vattacukor és sör illatát viszi a simogató dunai szél, családok, kutyusok töltik meg az árterületet. Rengeteg a lehetőség, hiszen tucatszám várnak a vendéglátóhelyek, mégis kiemelnénk a legklasszabbakat: a fősodortól kicsit távolabb eső Kossuth Lajos Üdülőparton találjuk a belvárosi Bp BAR bq nyári kitelepülését, füstös húsokkal, szaftos szendvicsekkel, koktélokkal. A Fragola fagyispultja és játszótér is adott náluk.

Füstös húsokkal, szaftos szendvicsekkel, koktélokkal várnak / Fotó: Bp BAR bq

Állandó kedvencek a Fellini és a Nap bácsi: mindkettő lazulós, a város zajától elsodró hangulata miatt annyira népszerű. Míg előbbinél grillezett harapnivalók, utóbbinál bográcsos örömfőzések is várhatóak. A sör mindkét helyen nagyon jól csúszik, ez biztos! Az említett hekket a Hekkmesternél együk, a szeretett Jancsi Büfét már mások üzemeltetik, erről még nem tudunk érdemben nyilatkozni.

Lazulós, a város zajától elsodró hangulat / Fotó: Nap bácsi

Lehetőség még a sportban és street foodban jeleskedő Miamor Rómaim udvar is. A csodás Minus11 fagyizó a Pünkösdfürdő Parknál van, és minden fagyirajongónak kötelező pont. Az összes ízük természetes és hibátlan, a város egyik legjobb fagylaltját árulják.

Az összes ízük természetes és hibátlan / Fotó: Pákozdi Nóra

Majdnem szemben van a Népsziget, valójában az Újpesti vasúti hídon biciklivel és gyalog is megközelíthetjük a Rómairól. Az elmúlt öt évben került fel a térképre azoknak is, akik nemcsak kutyaiskolába vagy kecskét simogatni, esetleg futni járnának ide, hanem enni-inni, koncertet hallgatni is. Egybeérő helyek, szuper hangulat, vadregényes part vár náluk, és ha időben érkezünk, egészen a Dunához közel is helyet foglalhatunk.

A burgereket szeretjük a legjobban / Fotó: Kabin

A Kabinban az unplugged koncerteket, a stílusos kis ülőalkalmatosságokat és a burgereket szeretjük a legjobban, a Wassernél még a legtűzőbb napban is találunk árnyékot, de napozókkal készülnek a barnulni vágyóknak is, hogy hekkezés vagy lecsózás közben zavartalan legyen a dunai panoráma. A Perem Bisztrónál nem kevésbé szuper a hangulat, ők is sütnek hekket, illetve nagyot gurítanak a Duna-parton és lángosvariációkból is választhatunk.

Mivel a legalsó ülőhelyeik már árterületen vannak, így kevés csapadék esetén még romantikusabb a délután/este.

Még a legtűzőbb napban is találunk árnyékot / Fotó: Wasser

Pesti rakpart és környéke (Jane Haining rkprt.)

A Március 15-e téren már egyáltalán nem új szereplő a KIOSK, ami a finom időben rendre kiterjedt terasszal készül. Az idei KIOSK Gardenben nápolyi pizzák sülnek (gluténmentesen is!), de saláták, kenegetősök is vannak az étlapon. A közelben találjuk a WAKA Budapest hajót, beach-hangulattal, bulikkal és napozószékek tömegével. A főváros egyik legmenőbb, koktélokban is erős ázsiai bisztrója, a 101Bistro is csatlakozott hozzájuk, hogy igazán ínyenc lehessen ez a trópusi-ázsiai fúzió.

A Pontoon idén is hajóra szállt, élőzenével, jazzel, nagy táncokkal és idén a La Cabina jóvoltából mexikói ízekkel is. Taco, burrito, amit csak megkívánunk a dunai panorámában.

Idén is hajóra szállhatunk / Fotó: PONTOON

Bálna

Bizony, a Bálna teraszairól emlékezetes a naplemente, hiszen elég jók a kilátások: Gellért-hegy, Gellért Fürdő, Szabadság híd, a Duna vize is itt van azoknak, akik megpihennének, élveznék a budapesti délutánokat. Az Esetleg panorámájába semmi sem szól bele, és az ételválasztékuk is bőséges: csipegetős, egészségesebb, táplálóbb fajtákból, de szép borokból sincs hiány. A ginválaszték biztos, hogy a Bálna Teraszon a legnagyobb, a Rombuszban pedig gulyástól burgeren át egészen a tiramisuig lehet haladni.

Az Esetleg panorámájába semmi sem szól bele / Fotó: Esetleg Bar

Lágymányosi-öböl és Kopaszi-gát

Igaz, a környék látképe elég dinamikusan változik, ez a fertály mindig népszerű, hiszen sok a zöld, a Duna egy csendes része is hívogató, melyet 2021-ben hivatalosan is stranddá nyilvánítottak. Ez lett a SHO Beach, a „budapesti felhőkarcolók” tövében, a Dunánál, gourmet lángosokkal, menő hotdogokkal és burgerrel a mák terrace jóvoltából.

A Duna csendes része is hívogató / Fotó: MÁK terrace

Egy picit tovább, 10 perc sétára találjuk a Dürer Kertet, ami sörkert és bulihelyszín egyben. Ha megéhezünk, streetfood-helyek közül választhatunk: a Burger Bár-Hol például elég stabil pont.

Sörkert és bulihelyszín egyben / Fotó: Dürer Kert

A Kopaszi és a megújult BudaPart is sokak kedvence, pláne, mert sokáig éri a napfény, pont annyira esik ki a zsongástól, hogy 10 perc alatt vissza is térhetünk hozzá, közben mégis természetközeli hely. Népszerű itt a Vak Varjú Beach Bisztró, ahol a nemzetközi és könnyed grillkonyháé a főszerep, a Café Ponyvaregény is régi találkozóhely és ugyanez mondható el a Fruskáról is. A legújabb fecske az Aligátor, koktélokkal, limonádékkal és burgerekkel.

A nemzetközi és könnyed grillkonyháé a főszerep / Fotó: VakVarjú Beach Bisztró

Szerző: Pákozdi Nóra
Címlapkép: Pákozdi Nóra

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Ismerj meg még több kedves, érdekes és ínyenc helyet:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...