Kipróbáltuk a Pöttyös új kakaós italát! - Senki nem hitte, hogy valami ennyire visszarepíthet az időben

A napokban jelent meg a Pöttyös első és legújabb kakaós itala, a kétféle kiszerelésben kapható kakaóra pedig azonnal lecsapott a Nosalty szerkesztősége. 

A Pöttyös több, mint ötven éve jelen van a magyar piacon, az elmúlt fél évszázadban pedig minden a finomabbnál finomabb túrós és tejes desszertekről szólt. A márka ezúttal egy teljesen új kakaós italt mutat be nekünk, melyet mi is rögtön leteszteltünk.

Tudtad?

Az emberiség gasztrokultúrája örökre megváltozott, mikor 5300 évvel ezelőtt az ecuadori esőerdőkben felfedezték a kakaóbabot. A finom kakaó, amit ma egyszerűen kiemelünk a hűtőből, kezdetben ritka kincs volt. Az ókorban az istenek italának tartották, az egyes vallási szertartások alkalmával pedig kizárólag férfiak fogyaszthatták. Kolumbusz Kristóf luxuscikként hozta Európába, Richelieu bíboros pedig állítólag orvosságként itta a csábító nedűt.

Ez alkalommal szinte mindenki szerette volna tudni azt, milyen íze van a Pöttyös első kakaós italának. A kakaós tej kétféle változatban kapható, egy papírdobozos, 200 ml-es kiadásban (ez 190 forintba került), és egy műanyag palackos, 300 ml-es kiadásban (280 forintért).

Napközis tea, zacskós kakaó és menzás ivólé – Te is ittad ezeket?

Ezt is olvasd el!

Az 1.6%-os zsírtartalommal rendelkező kakaó minden kóstolónkat visszarepítette az időben. A kakaós tejnek olyan intenzív kakaós íze van, mint az otthon főzött holland kakaóporból készült meleg italnak. A szerkesztőség fiatalabb tagjait az általános iskolai dobozos tejre emlékeztette, amelyet csak különleges napokon kaptunk az iskolában, és amelynek külseje teljesen olyan volt, mint a kis dobozos tejfölnek.

A kakaó igencsak tejszínesre és krémesre sikerült, éppen ezért a legtöbb tesztelő szerint már a papírdobozos változat is bőven elég egy embernek.

A Pöttyös kakaós italát tehát mindenkinek csak ajánlani tudjuk, hiszen ez az igazi retró kakaó mindenki számára visszahozza gyermekkorunk ízeit.

EZ IS ÉRDEKELHET:

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Klasszikus orosz blini

A blini nem egyszerű palacsinta: kelt tésztájának és a hajdinalisztnek köszönhetően karakteres, mégis könnyű fogás. Ünnepi reggelinek, vendégvárónak vagy akár elegáns előételnek ...

Cantuccini hagyományosan

Az egyik legtradicionálisabb olasz kekszféle a cantuccini, ez a kétszersült sütemény, ami sokáig eláll és desszertborba vagy forró kakaóba/kávéba mártogatva esik a legjobban. Mint a ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...