Kezdődik a disznóvágás-szezon!

Hagyományosan András napkor kezdődnek a disznóvágások és disznótorok. Lássuk milyen más szokások kötődnek még ehhez az időszakhoz!

Házasságjósló leányok

Először kezdjük a lányos vonatkozással. November harmincadika, András napja a legjelentősebb házasságjósló, varázsló nap. A hagyomány szerint ezen a napon a lányoknak egyedül, titokban kellett bizonyos praktikákat elvégezniük, például az álomból jóslást. Ehhez hozzátartozott, hogy egész napos böjt után párnájuk alá férfiruhaneműt rejtettek, és úgy tértek nyugovóra. A jövendőbeli megálmodására utal a következő hajdúszoboszlói mondás is, miszerint: "Aki böjtöl András napján, Vőlegényt lát iccakáján."

A lányok közös jóslásokat is végeztek - van, aki ólmot öntött, mások pedig gombócot főztek. A gombócokba egy-egy férfinevet rejtettek, és amelyik legelsőnek úszott fel a víz tetejére, az hordozta az elképzelt férj nevét. Az ólomból való jósláskor az ólmot hideg vízbe löttyintették, és az öntvény alakjából jósolták meg a jövendőbeli foglalkozását.

Sült kolbász

Csak akkor készítjük itthon is, amikor igazán finom, házi készítésű sütnivaló kolbászhoz jutunk. Különben marad a vásárcsarnok sütödéje...

Szent András hava

Hagyományosan mindig András napján kezdődtek a disznóvágások, hiszen a téliesre fordult időjárás lehetővé tette, hogy a feldolgozott húst biztonságosan, hidegen tárolják. Az elkövetkezendő hónap, a december így kapta a Szent András hava nevet, de más helyeken említik úgy is, mint Télelő hava, Álomhava és Szentkarácsony hava. A disznóvágásokkal kapcsolatban még a Disznóölő nevet is ráaggatták, ennek eredete azonban december harmadikával, Ferenc napjával, másképpen Disznóölő Szent Ferenc napjával kapcsolható össze.

Sajtos karaj tepsiben

Korábban mindig csirkemellet sütöttem sajttal, mindenféle lisztezés nélkül, de amióta barátnőmnél megláttam a sütőből frissen érkező, gyönyörű, tepsinyi sajtos karajt, azóta ...

Egybesült karaj gombával

A városi sütőket nem egész állatkák sütésére tervezték, ezért nálunk vastagkaraj pecsenye készül az év utolsó napján. Ez a mi újévi szerencsehozó malackánk!

A disznóvágás a vidéki élet egyik legnagyobb közösségi eseménye. A böllér és segítői áldomást isznak a vágás sikerére, rendszerint házilag készített pálinkát. A gazda feladata a munkában résztvevők folyamatos “jóltartása”, borral kínálása. Az ilyen figyelmes módon ellátott munkások kezei közül egymás után kerülnek ki a feldolgozó-folyamat termékei. Az abált szalonnán, hurkán, kolbászon, disznósajton kívül az asszonyok a kisebb húsokból frissensülteket készítenek, a nagyobb, egész húsokat pedig formára darabolják, füstölik és tartósítják, végezetül pedig feltöltik a téli éléskamrát.

Disznótoros burgonyaágyon sütve

Egy kedves szomszédunktól kaptunk kóstolót és akkor jutott eszembe, hogy egyszer vendégségben ettem így sütött disznótorost, ami nagyon finom volt és most én is így készítettem el.

Disznótoros 2. -kicsit másképp

Ennek az ételnek alapvetően nincs semmi különlegessége. Az újdonságát mindössze az adja, hogy savanyú káposztával párosítjuk az eddig megszokott ízeket. Ahol szeretik a disznótorost - ...

Véres pite disznótorra

Gyerekkorom emlékeit felevenítendően készítettük el anyukámmal ezt a disznótoros ételt. Faluhelyen, ahol lakott, ezt rendszerint feladták az asztalra a friss véreshurkatöltelékből. ...

Ha kis otthonunkban nincs lehetőségünk disznóvágásra, azért érdemes ezekben a napokban egy ízletes frissensülttel tisztelegni a disznóvágás hagyománya előtt!

Még több disznótoros receptet itt találsz

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Vegán hamburgerzsemle

Ha a hamburgert egy új szintre szeretnénk emelni, akkor ideje házilag készíteni a bucit. Illetve most az érzékenyeknek is kedvezünk, ugyanis egy tej- és tojásmentes buci receptet hoztunk.

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...