Készíts otthon olcsón száraz sampont, bármilyen hajszínhez!

A bolti száraz samponok drágák, ráadásul nem feltétlenül tesznek jót a hajnak, de természetes és olcsó alapanyagokból otthon is készíthetsz száraz sampont.

Biztosan veled is előfordul, hogy az elfoglalt hétköznapokban nem jut időd a hajmosásra, de valamit mégis kezdened kell a frizuráddal. Régen a hintőport hívták segítségül anyáink, nagyanyáink, ma azonban a 21. századi nő arzenáljában a drogériákban kapható száraz sampon vette át ennek a helyét. Bár ezek a termékek instant megoldást jelentenek, rengeteg vegyi anyag található bennük, például gyakori összetevőjük a propán és izobután, továbbá alkohol, ami szárítja, ezáltal pedig károsíthatja a hajat.Ahelyett, hogy sok pénzt fizetnél ezekért a termékekért, egyszerűen, akár néhány összetevőből és csomagolásmentesen készíthetsz magadnak otthon száraz sampont, amit a hajad színéhez igazíthatsz. Mutatjuk, hogyan!

Az alap

Alapként három dolgot használhatsz a száraz samponhoz: kukoricakeményítőt, nyílgyökérport vagy rozslisztet. Ezek felszívják a hajadon lévő olajat, és javítanak a megjelenésén, bármilyen hajtípusod is legyen, mivel azonban fehér porokról van szó, sötét hajon nem feltétlenül mutatnak jól.

Színezés

Pontos arányokat itt nem lehet mondani, mindenkinek magának kell kikísérleteznie a hajszínéhez legjobban illő összetételt, de így igazán testre szabott lesz a végeredmény!Bár a szőke hajra simán a kukoricakeményítőt is lehet használni, egy kis nyílgyökérporral még inkább a hajhoz igazíthatod az árnyalatot. Barna haj esetén az alap porodhoz adj egy kis kakaót, ha világosbarna, egy kiskanálnyi mennyiséggel kezdj, és minél sötétebb, annál többet használj. Ha vörös a hajad, akkor fahéjjal kísérletezz, míg fekete hajkoronánál aktív szénporral tudod besötétíteni a száraz samponod.

Extrák

Ha korpával küzdesz és világos a hajad, akkor tegyél a keverékedhez egy kis görögszénaport, míg sötét haj esetén egy kevés kávézaccot használj. A naptól rizsliszttel tudod megvédeni a hajad, az olajosságon pedig a világos hajnál kalcium-bentonittal, sötétnél pedig aktív szénnel segíthetsz. Ha kellemes illatra vágysz, néhány csepp illóolajat is tehetsz a keverékhez tetszés szerint, de ne túl sokat, hogy ne csillogjon tőle a hajad.

Ha elkészültél, a megszokott módon használd szükség esetén a házi készítésű száraz sampont!

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Getty Images

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...