Kedves Barátnőm!
Van valami, ami nem hagy nyugodni. Ami miatt írnom kell neked. Telnek az évek, és én újra és újra csak azt hallom tőled, hogy még vársz. Még nincs itt az ideje, hogy anyuka legyen belőled. Hol az tart vissza, hogy félsz a szüléstől, nem bírod elviselni a fájdalmat. Hol arra hivatkozol, hogy nem neked való az a kötöttség, amit egy kisbaba jelent. Aztán persze ott van az ellenérvek sorában a munka meg a karrier, hogy az anyagiakról ne is beszéljünk. És én mindig „felveszem a kesztyűt” és a te racionális érveidre sorolom a racionális ellenérveket…
Amit látsz belőlem…
Ha jobban belegondolok, az sem éppen pozitív irányba befolyásol, hogy átéled velem egy három gyerekes anyuka mindennapjait. Látod, ahogy reggel lihegve esek be a „dolgozóba”. Látsz karikás szemekkel, a nagymamánál lábadozó bölcsisem miatt aggódva. Látod, ahogy kétségbeesve próbálom megszervezni az otthoni helyettesítést, amikor egy-egy értekezlet elhúzódik délután. Látod, hogy milyen ritkán jutok el moziba vagy színházba, hogy micsoda ajándék, ha a párommal kettesben tölthetek egy estét. Na és a sztorik a nyaralásainkról! Biztosan nem kapsz kedvet a babázáshoz, ha arról hallasz, hogyan botránkoztatta meg a földön csúszva hisztiző csemetém a békésen sétálgató turistákat. És persze az sem túl meggyőző, hogy a jól megérdemelt szabadságról fáradtabban térek vissza a munkába, mint ahogy elmentem…
… és amit nem!
A látszat egyértelműen téged igazol. Ráérsz még, minél később veszed a nyakadba a gyermeknevelés „nyűgét”, annál jobb! Na de ott van az a sok, mások számára láthatatlan, és elmesélhetetlen csodás élmény, amit csak ebben a levélben osztok meg veled. Most csukd be a szemed, és képzeld el, ahogy apró kis kezek simogatják az arcodat, apró szájacska puszilgat, a füledbe súgva, hogy „szeretlek anya!”. Na, milyen lehet így ébredni? Képzelj el egy sírdogáló babaarcot, amint egyetlen ölelésedtől, néhány halk szótól a könnyeket mosoly váltja fel. És képzeld el az első feléd megtett lépéseket. Az első szavakat. Az első rajzot, amit neked készít. Csak neked. Ugye milyen jó lenne?
Egyetlen mondattal
Érzem, még bizonytalan vagy egy kicsit. Segítséget kell hívnom. Valakit, aki egyetlen mondattal elvarázsol majd téged. Egy meseíró! Az anyaság egyik nagy csodája, hogy felnőtt fejjel újra átélhetjük a gyerekkori meséket. Ismered Lázár Ervin történetét Szegény Dzsoniról és Árnikáról? Csak annyit kell tudnod, hogy sok megpróbáltatás után Dzsoni és Árnika megtörik a Százarcú Boszorka varázsát. Azét a Százarcú Boszorkáét, akinél gonoszabbat meseíró nem tud kitalálni. Na és a végén elszáll a varázsereje, egyszerű öregasszony válik belőle, a kis Dzsoni dadusa lesz. Merthogy születik Dzsoninak és Árnikának egy kisfia. Szóval a kis Dzsonit ringatta a térdén, és azt mondta neki: „Tudod, kis Dzsoni, seprűnyélen lovagolni is jó volt, denevérként röpködni is jó volt, viharként száguldani se volt kutya, de hogy te ilyen bizalommal meg szeretettel mosolyogsz rám, azt semmiért nem adnám!”
Ezt mindenképpen el akartam mondani neked.Szeretettel ölel: a te barátnőd!
