Bár csökken a búza ára, a kenyéré nem

Úgy tűnik, hogy a kenyér árának emelkedését semmi sem állítja meg.

Az  economx.hu összeállítása érdekes jelenségre hívja fel a figyelmet: bár a búza beszerzési ára drasztikus mértékben csökken, ez nem állítja meg a kenyér árának növekedését.

Bár csökken a búza ára, a kenyéré nem

A lap leírja, hogy amíg 2020-ban 325 forint volt egy kilogramm fehérkenyér, idén februárban a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint már 877 forint volt a kenyér ára.

Tehát 4 év alatt két és félszeresével többet fizetünk a kenyérért, ára pedig valószínűleg nem csökken majd.

Annak ellenére sem számíthatunk árcsökkenésre, hogy a kenyér alapjának számító étkezési búza termelői ára 35 százalékkal csökkent egy év alatt. A takarmánybúza 33 százalékkal, a takarmánykukorica 40 százalékkal, a takarmányárpa pedig 50 százalékkal.

Nagy István agrárminiszter azt mondta a jelenségre, hogy a kenyér aktuális árszintjére a búza árának csökkenése csak jelentős időeltolódással hat, mivel a malmok az aratás után jellemzően nagyobb készleteket vásárolnak fel. Azt is hozzátette, hogy a kenyér árára csak kisebb hatással van a búza termelői ára, mivel a költségek nagyobbik részét a búza malomipari feldolgozása, a logisztikai és az energiaköltségek, valamint a munkabérek teszik ki.

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...