Rasszistának titulált pohárrajz miatt fizet busás kártérítést a Starbucks

Jelentős összegébe került az ismert italláncnak, hogy egy dolgozójuk ferde szemű mosolygó fejjel látta el a vendég kávéspoharát.

Tavaly történt az eset egy dublini kávézóban, amely miatt a Starbucksnak alaposan a zsebébe kellett nyúlni, hogy kárpótolni tudják egyik vendégüket. Suchavadee Foley közel 4,3 millió forintot kapott azért, mert egy mosolygós fejet kapott a neve helyett a matcha tea lattéjára. A bökkenő az volt, hogy az arcocskát a felszolgáló ferde szemekkel rajzolta a pohárra.

Foley azonnal panasszal élt az őt ért sérelem miatt, amit faji megkülönböztetésként élt meg. A nő egyébként még gyermekkorában költözött a családjával Írországba, így írként tekint magára.

A Munkahelyi Kapcsolatok Bizottsága, aki a furcsa esetet vizsgálta, szintén arra jutott, hogy a vizuális ábrázolásmód a rasszra utal, ami kifejezetten sértő a vevőre nézve.

A dolgozó egyébként kifejezetten kedves gesztusnak szánta a dolgot, és felvételek is bizonyítják, hogy jóindulattal állt a nőhöz, mint az összes többi vásárlóhoz, azonban a jövőben csak akkor fog a poharakra rajzolni a vendég nevének feltüntetése helyett, ha egy gyermek kéri a születésnapja alkalmából. A szóban forgó esetet pedig nagyon sajnálja.

via GIPHY

A Starbucks nagyon sajnálja a kialakult helyzetet, elnézést kértek a nőtől, és természetesen ígéretet tettek, hogy a jövőre vonatkozva is szem előtt tartják az esetet, hiszen a vállalat semmiféle diszkriminációt nem tolerál.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Ezeket olvastad már?

Tippek, hogy süsd az ünnepi pulykát, csirkét, marhát vagy malacot

A karácsonyi asztal dísze általában valamilyen különlegesen elkészített, minőségi húsétel. Tálalhatunk a családnak ünnepi malacsültet, pulykát vagy más szárnyast, vagy éppen egybesült marhahúst, ha nem figyelünk néhány dologra, könnyen kiszáradhat, vagy épp alul készül. Cikkünkből most kiderül, mire figyeljünk oda hússütéskor.

Szekeres Dóra

Forrásunk volt.

Címlapról ajánljuk

További cikkek