Kiderült, mennyibe kerül majd a karácsonyi vásárban a forralt bor

Hamarosan megnyit az ország egyik legnagyobb karácsonyi vására, melynek kulcsfontosságú eleme a forralt bor. Már azt is tudni lehet, mennyiért kortyolgathatjuk majd.

A Vörösmarty téri karácsonyi vásár november 18-án, pénteken nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt. A kézműves termékek mellett gasztroélményekben is részünk lehet, ha kilátogatunk a vásárra. Az idei vásár, aminek egy ideig kérdéses volt a megrendezése, hivatalosan Vörösmarty Classic Xmas néven fut majd, és új szervezőkkel a háttérben debütál.

Kiderült, mennyibe kerül majd a karácsonyi vásárban a forralt bor

Az esemény egészen szilveszterig tart majd, ahol tradicionális ételeket és italokat is megtalálunk a kiállítók standjainál.

A zöld és piros színekben pompázó Vörösmarty tér közepén egy gyönyörűen díszített, gigantikus karácsonyfa ejti majd ámulatba a látogatókat, akiket minden bizonnyal lenyűgöz majd a karácsonyi fogások kínálata és ára is.

Valószínűleg senkit nem lep meg, hogy a tavalyi áraknál magasabbal fogunk találkozni a bódéknál, hiszen a KSH legfrissebb jelentése szerint is száguld az infláció Magyarországon. A Pénzcentrum kiderítette, hogy idén is kapható lesz majd a kedvezményesnek számító, 1500 forintért kínált egytálétel és az 1200 forintos egységáron mért forralt bor is. Azt egyelőre nem tudni, hogy a sült gesztenye, a rétes, a lángos, a kürtős kalács vagy a rozscipóban kínált marhapörkölt ára mennyi lesz majd.

Forrásunk volt.


Hírek, érdekességek, újdonságok:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Klasszikus orosz blini

A blini nem egyszerű palacsinta: kelt tésztájának és a hajdinalisztnek köszönhetően karakteres, mégis könnyű fogás. Ünnepi reggelinek, vendégvárónak vagy akár elegáns előételnek ...

Cantuccini hagyományosan

Az egyik legtradicionálisabb olasz kekszféle a cantuccini, ez a kétszersült sütemény, ami sokáig eláll és desszertborba vagy forró kakaóba/kávéba mártogatva esik a legjobban. Mint a ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...