Megható, ha egy családnál kizárólag a megszokott, hagyományos ételek kerülnek az ünnepi asztalra. Sültek, ahogy a mindenkinek hiányzó nagymama készítette, halászlé, ahogy a tiszai rokonoktól tanultuk, pontypatkó, mert az kötelező. Megvan a pontos koreográfia, a szokásos teríték, előkerülhetnek a hétköznapokon a szekrény legfelső polcán türelmesen várakozó tányérok, leveses tálalók, szószos edények. Mert az ünnepi asztal különleges, kijár neki a hagyománytisztelet. Nálunk viszont többnyire csak a göngyölt pulyka és a töltött káposzta a fix elem, nélkülük nincs karácsony. A menü többi része csupa izgalom, és már inkább ez számít hagyománynak.
A tervezés tervezése
Ahogy beköszönt az adventi időszak, kicsit még csapongva kezdünk beszélgetni családilag a szenteste fő attrakciójáról: a menüről. Mindig eltervezzük, hogy előre meg fogjuk tervezni… és aztán mégis hirtelen improvizatív elemekkel tűzdeljük meg.
Egyszerűen így alakult: apró koromtól fogva tudtam, hogy csak akkor jön az ajándékozás, amikor már túl vagyunk a konyhai ütközeteken (hogy ki felejtett el tejfölt vagy vajat venni), és jól be is laktunk.
Akkor járulunk a fa mellé, amikor valaki már szódabikarbónát emlegetett, vagy amikor már kitisztíthatatlanul pecsétes lett a frissen vásárolt ünnepi terítő. És persze a szép ruha is, amivel egy idő után már nem is bajlódtunk… Elvégre nem recseg bakelitről a Csendes éj, sajnos a kövér hópelyhek sem lepnek meg már az elmúlt években. Sokkal jobb a kényelmes pamut holmi, kár a gőzért a harisnyával, inggel, selyemruhával.
Egy klasszikus, fehér karácsony?
Bevallom, egy ideig küzdöttem, hogy legyen klasszikus karácsonyunk. Ha nem is éneklős és csillagszórózós, de legalább olyan, ahol nem vicsorog Arnold Schwarzenegger a tévéből a Turbo Mannel, és szép tiszta marad az a friss abrosz is.
De aztán rájöttem, hogy túl steril volna, hiányozna belőle minden bohémság, ide kár a filter!
Hagyományos összevisszaság
Az étkezést tekintve említettem a göngyölt pulyka megingathatatlan szerepét. Ez egy gesztenyével, aszalt szilvával, sajttal, sonkával töltött aranybarnára sült hús, amit ugyanannyira szeretünk melegen fogyasztani, mint 25-én délelőtt, előételnek, a töltött káposztát megelőzően.
Az vesse rám az első követ, aki ne enne az ünnepek alatt egészen furcsa napszakokban, egészen extrém kombinációkat. A felpuhult bundájú rántott hal sarkának lecsípése után is bőven vállalható egy szelet bejgli vagy méteres kalács. Na ugye!
Visszatérvén az ünnepi asztalunkhoz: a halászlé néha megjelenik, néha nem. Megesik, hogy anyukám készíti, máskor egy igazi halászlérajongó ismerős vagy barát sok literéből kapunk egy-két tányérra valót. Mert az a helyzet, hogy egyáltalán nem rajongunk érte, de a család férfi tagjaira olykor mégis rájön a halászléehetnék. De volt már klasszikus húsleves, erdei gombakrémleves is a tányérokban.
Pontypatkó helyett sushi
A pontypatkóval nem is próbálkozunk, helyette általában valami másféle halat vagy herkentyűt szoktunk készíteni. Sokszor vitatkoztunk már a sushirizs átmosási metódusán, ízesítésén, és a tekercsek sem mindig sikerültek tökéletesre, de ezt a fogást szeretjük karácsonykor is, közös erőket bevetve, japános csendtől és precizitástól mentesen.
A kacsasült is szerepelt már szenteste az asztalon krumplipürével, vörösboros-gyümölcsös raguval, de aztán eltűnt, és jött helyette egyik évben néhány nemesebb marhahús, kiváló hentestől vásárolva, vajjal, fokhagymával, kis kakukkfűvel, nagyon forró serpenyőben sütve.
Nem tömegével, csak 2-3 szelet, hogy mindenki meg tudja kóstolni a különlegességet, amit hétköznap nem igazán eszik az ember. Az is megesett, hogy valamilyen halfélét tempurabundában sütöttünk ki, ám olyan sok tészta maradt hozzá, hogy néhány zöldséget is belemártottunk a palacsintatészta-szerű japán elegybe.
Nem mintha Ázsiában ne tennének így, de a teljesen mezítlábas tv-paprika tempurázott változata éppen egy karácsony alkalmával lett családi kedvenc. Nagyon jól áll neki ez a kabát.
Desszert? Milyen desszert?
A desszertig nem szoktunk eljutni, de anyukám már napokkal karácsony előtt óriási sütésbe kezd, rendesen el van látva a család a következő napokban édességgel is. Tavaly például mini islerek készültek, de sütemény terén sincs kőbe vésett koreográfia. Azt csipegetjük, amit kitalálunk közösen, vagy amit el is készítünk együtt. És ez a karácsonyi vacsorában és a rákövetkező napokban a legjobb érzés, a legkedvesebb történés.
Hiszen a hétköznapokon, de még a hétvégéken sincs ideje, lehetősége a családoknak együtt asztalhoz ülni, ráérősen reggelizni, ebédelni, vacsorázni. Ez az ünnepek kiváltsága. Majdnem mondanám, hogy mindegy is, hogy mit eszünk, csak közösen tegyük… de ez álszentség lenne. Nagyon is izgalmas, hogy mivel lakunk jól, hogy megismerünk-e valami újdonságot, felidézünk-e valami emléket. És igen, ha úgy van, akár egy ‘90-es évekbéli nyaraláson megismert íz is lehet ez. Szeretem ezt a laza, szabálytalan karácsonyt!
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
A szerkesztőség tagjainak személyes történetei:
- „Bármi lehet saláta, mert valahol a töltött káposzta is az" – így szerettette meg fura salátáit Dóra a családjával
- Ilyen az én tej- és gluténmentes karácsonyi menüm
- „Úgy éreztem magam, mintha egy svédasztal mellett állva csak a köretekből ehetnék” – szerkesztőnk 3 ötlete az izgalmas húsmentes főzéshez
