Gasztroblogger rovatunkatJuci (strawberry)szakácsunkkal folytatjuk, aki egy különleges sütemény, a Spekulatius elkészítésének a rejtelmeibe vezet be bennünket.Ha Hollandiában vagyunk spekulaas, ha Belgiumban spekuloos, ha Németországban Spekulatius, Belgium francia részen spéculoos a neve ennek a fűszeres keksznek, melyet hagyományosan St. Nicolaus napjára készítettek (december 5-én illetve 6-án), de ma már az év bármely napján megvásárolható fémdobozban.
A fűszerezése területenként eltér, általában fahéj,kardamom, gyömbér, szegfűszeg, de van, ahol szerecsendió és fehérbors is kerül bele. Az egyik legfontosabb hozzávalója mégis a sötétbarna, apróbb szemcséjű valódi nádcukor (én a muscovadót javaslom), mert a magas melasztartalomnak köszönhetően ez adja meg a karamelles ízét. Vigyázat, a színezett, „barnacukor-utánzat” (ami valójában egyszerű, cukorrépából készített kristálycukor) nem alkalmas ehhez a kekszhez.
Az alakzatok száma, amelyek ezt a különleges fűszeres kekszet díszítik, szinte végtelen, de leggyakrabban St. Nicolaus (azaz Szent Miklós) nevéhez fűződő csodatettek elevenednek meg a mintázatban, mint például a tengeri vihar lecsendesítése (innen a hajóminta), de elterjedt az állatfigura, szélmalom, parasztház forma is.A kekszet hagyományosan egy ún. ütőfa segítségével formázzák, amely nem más, mint egy faragott fadarab, amibe bele kell nyomkodni a tésztát, és amikor kivesszük, kirajzolódik a minta. Egyes elképzelések szerint a keksz neve innen ered, pontosabban a latin speculum – tükör – szóból, mivel a fába a keksz mintázatának tükörképét faragják bele. Más elképzelés szerint a holland specerij (fűszer) szóra utal az elnevezés. Ilyen ütőfa igazi ritkaságnak számít, nagymamák padlásán, vagy bolhapiacokon lehet ráakadni, hacsak nem vagyunk olyan szerencsések, hogy egy holland ismerősünk küld nekünk ilyet ajándékba. Így aztán nem számít szentségtörésnek, ha valamilyen karácsonyt idéző, például csillag alakú kiszúróformával készítjük. Én most – a hagyományhűség kedvéért – egy pár darab lovacska formát is sütöttem.
Ha egy pár darabot celofánba csomagolunk és valami szép karácsonyi masnival megkötjük, csekély figyelmesség gyanánt is megteszi egy kedves kollégának, osztálytársnak, tanárnéninek, vagy a karácsonyi ajándékcsomag dekorációja is lehet. Sőt, ha sütés előtt lyukat szúrunk bele, amibe aztán madzagot fűzünk, a fára is aggathatjuk.
Hozzávalók:
170 g sötét barnacukor (pl. muscovado)
150 g vaj
400 g liszt (BL 80)
2 tojás
1 tk sütőpor
csipet só
2 tk őrölt gyömbér
1 tk őrölt szegfűszeg
1 tk őrölt fahéj
1 tk őrölt kardamom
Spekulaas készítése lépésről lépésre!
Elkészítés:
Ha nem kapunk apróbb szemcséjű nádcukrot, robotgéppel egy kissé daráljuk át.
A nagyon lágy vajat jó habosra, fehéredésig keverjük a cukorral, a tojással és a csipet sóval, majd hozzászitáljuk a sütőporral és fűszerekkel elkevert lisztet és összegyúrjuk. Lisztezett felületen vékonyra kinyújtjuk és tetszőleges formával kiszúrjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk és 180 fokon kb. 10-12 perc alatt világos aranybarnára sütjük. Vigyázat, meg ne égessük!
A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!
A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...
Most van idő sütni-főzni, és segítséget is lehet kérni a családtól! Páratlan ünnepi menünkben készül hidegtál, kiadós halászlé és még egy új, trópusi ízvilágú mézes krémessel is megpróbálkozunk!
Fogorvos, beadandó, megválaszolatlan e-mail? Van egy szokatlan módszer, ami nem motiválni próbál, hanem egyszerűen rávesz a cselekvésre. Ennek köszönhetően búcsút inthetsz a halogatásnak.
Ha szereted a süteményeket, na meg a karácsonyt, akkor ez a kvíz biztos nem fog nehézséget okozni. Lássuk, hány karácsonyi süteményt ismersz fel a képekről!
A lazac Magyarországon is kedvelt halfajta, igaz, inkább ünnepekkor fogyasztjuk borsosabb ára miatt. Na de hogyan érdemes belevágni azon ritka alkalmakba, amikor lazacot sütünk?
Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...