Ironikusan fogadták az olaszok az állam tésztafőzési javaslatát

Az olasz állam arra kérte a lakosságot, hogy tésztafőzéskor is spóroljanak a gázzal, ami igencsak megosztó reakciókat váltott ki.

Gázfogyasztási takarékossági programot tett közzé az olasz kormány, amelynek értelmében lerövidül a fűtési szezon, a középületeket pedig legfeljebb 17 fokra fűtik fel – írja a hvg.hu

Ironikusan fogadták az olaszok az állam tésztafőzési javaslatát

Az országban 15 nappal rövidítették a fűtési szezont, a korábbihoz képest nyolc nappal később lehet elindítani, és hét nappal korábban kell befejezni a fűtést. A napi fűtési idő is változott, egy órával kevesebb lett.

A kormány segítséget is ad a lakosságnak a spóroláshoz, azonban ez nem mindenkinek tetszik, sőt.

A tárca szorgalmazza a zuhanyozás idejének csökkentését, alacsonyabb hőfokú vízzel, a tűzhelyek, sütők, mosogatógépek, mosógépek takarékos használatát, valamint a különböző elektronikus eszközök teljes kikapcsolását, amikor azok használaton kívül vannak.

Külön azt is kiemelik, hogy tésztafőzéskor, miután a lábasba tett víz elérte a forráspontot, tekerjék alacsonyabbra a lángot. Ez pedig teljesen vegyes érzelmeket váltott ki a közösségi médiában az olaszokból, ugyanis tésztát Olaszországban nem szokás alacsony lángon főzni.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...