Ilyen egy extramini kuckó teljesen felszerelt konyhája

Vissza nem térő alkalom: az Amazonon vásárolhatnak maguknak az igazán bevállalósak egy extrapici DIY kis kuckót, amiben minden megtalálható, ami a kényelmes otthonhoz kell.

Meglepő, de ennek az egészen apró kuckónak – amit otthon is könnyedén összeszerelhetsz az udvarban – a széllessége, hosszúsága és mélysége alig nagyobb 4 méternél. Az Amazonon vendégházként árult házat pedig közel 39 ezer dollárért (körülbelül 11,7 millióforintért) bárki megvásárolhatja. Persze ez az ár a szállítási költségeket nem tartalmazza.

A modern miniház így néz ki kívülről:

Meg kell hagyni a külső után a belső tér is nagyon ötletes és modern. A nagy ablakoknak köszönhetően világos, a kis tereknek hála pedig praktikus megoldásokban sem szűkölködik. Kifejezetten ügyes megoldás a konyha, ahol nagy hűtő, tűzhely is helyet kapott, valamint tároló szekrény is akad bőven. Azt nem mondhatjuk, hogy nem hangulatos:

A nappaliból lépcsőn juthatunk fel a galériás hálószobába, a fürdőszoba pedig a földszinten kapott helyet. A cég szerint a ház összeszereléséhez elegendő két ember, de mivel teljesen felszerelt konyhával és fürdővel is rendelkezik a miniház, nem árt, ha hívunk egy vízvezeték szerelőt.

Ha szeretnéd körbejárni a kuckót, akkor nézd meg ezt a videót:

Ha pedig megtetszett, irány az Amazon, csak kattints IDE, és már a tiéd is lehet.

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Amazonvia

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...