Ilyen a világ egyik leggazdagabb emberének otthona: kukkants be Elon Muskhoz

A Tesla alapítója és egyébként a világ egyik leggazdagabb embere, Elon Musk még tavaly elhatározta, hogy megválik minden fizikai tulajdonától. Ennek köszönhetően meg is hirdette Bel Air-i házát...sőt, nem is egyet!

Elon Musk két, Bel Air-ben található ingatlanját is meghirdette, ráadásul nem kérte ingatlanos segítségét, saját maga vette kezébe az eladást. A nagyobbik, 30 millió dolláros kastélyt végül 29 millióért adta el „William” Ding Lei kínai milliárdosnak.

Variety.com

Tulajdonában volt még egy kisebb, 9,5 millió dollárra becsült ingatlan is, ami korábban Gene Wilder színészé volt. Az otthon 1951-ben épült, közel 250 négyzetméteres, kilátása pedig a Bel Air Country Clubra és Los Angeles-re nyílik.

Variety.com

Ezt az épületet egyébként Elon Musk gyerekei használták magániskolának. Ezt az otthont végül 7 millió dollárért adta tovább, öt háló- és négy fürdőszoba van benne, egy kisebb vendégépület és egy medence is.

Variety.com

Természetesen rengeteg kisebb-nagyobb ingatlannal rendelkezik az üzletember. A szakemberek szerint az összes lakásra jellemző a letisztult elegancia, a modern formák, a minimalizmus. A konyháiban a tágas terek, magas minőségű, beépített konyhai eszközök, fa és márvány kombinációja adja ki az összképet, mint például ebben a kaliforniai ingatlanban, amit korábban ugyancsak eladásra kínált.

A videóra kattintva te is körbenézhetsz a pazar otthonban. Külön ajánljuk figyelmetekbe az étkezőt, ami az üveg asztallal, az azt körülvevő óriási ablakokkal tökéletes kombináció.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Ezeket olvastad már?

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...