Így kezdj el meditálni, ha még sosem próbáltad

Napi tíz perc segít megnyugodni, ellazulni és a feladatainkra koncentálni, de hogyan kezdjünk bele és miért?

Ha elsőre azt mondják nekem, hogy egyszerűen ülni egyedül egy csendes szobában, lélegezni és az égvilágon semmit sem csinálni egy olyan művelet, amiből akár napi tíz perc segít oldani a stresszt, a szorongást, sőt, egy csomó mindenben fejleszt is, akkor nyilván nevetek. Aztán egyre több barátom és ismerősöm kezdte el egyedül, otthon gyakorolni és olyan lelki válságokon, sőt, betegségeken segítette át őket, hogy el kellett engednem a hitetlenkedést, és ki kellett próbálnom.

Tévhitek

A meditáció nem pihenés, nem alvás, nem csendes elmélkedés, de nem is az agy teljes kiürítése, ezek a meditációval kapcsolatos legelterjedtebb tévhitek. A cél az úgynevezett jelenlét, a pillanatban való elmélyülés, hogy képesek legyünk arra koncentrálni, ami épp lezajlik bennünk, vagy történik velünk, és igyekezni más dolgokat kizárni. Hosszú távon ez átvihető mindenre, amit csinálunk, így hatékonyabb lehet bármilyen tevékenységünk egy szimpla ebéd elkészítésétől kezdve a munkánkig.

Elkalandozol - nem baj

A feketeövesek már nyilván egyedül végzik a maguk napi meditációját, sőt, akár célt is tűzhetnek ki maguk elé, de kezdőként jobb vezetést igénybe venni. Rengeteg különböző hanganyag található ehhez a neten, elsőre érdemes rövid, tízperces alkalmakkal kezdeni. Amikor először próbáltam, azt gondoltam, nincs egyszerűbb annál, mint a figyelmemet erre vagy arra terelgetni, de ez tévedés. Óriási erőt vesz igénybe és rengeteg gyakorlás kell a fejlesztéséhez, mert az ember gondolatai cikáznak, beugrik a bevásárlásról lehagyott elem, egy megválaszolatlan email. A meditációs tanárok szerint azonban ez nem baj, csak az a lényeg, hogy a bekúszó gondolatot lezárjuk, és visszatérjünk a meditáció pillanatához. Az is fontos, hogy nem szabad ítélkezni magunk felett, el kell fogadni, hogy elkalandoztunk, a gondolatot elhagyni és visszatérni a gyakorláshoz - újra meg újra.

Lépésről lépésre

A legtöbb útmutató szerint fontos, hogy kijelöljünk egy időpontot, amikor minden nap gyakorolni fogunk, és ezt el is kell határoznunk, a rendszeresség ebben az esetben fontos. Egy olyan tízperces idősávra van szükség, mikor csendben, egyedül tudunk lenni, senki nem zavar, nem csöng a telefon. A legtöbben reggel végzik, de lehet bármikor a nap folyamán.

via GIPHY

A megérkezés

Lehet ülni vagy feküdni, mindegy, a lényeg, hogy kényelmesen el tudj lazulni, de ne aludj el. Lélegezz az orron be és a szádon ki, lassan, egyenletesen. Néhány lélegzetvételig nézz egy pontra magad elé, majd hunyd le a szemed. Tudatosítsd a testi érzeteidet, meleg van-e vagy hideg, hogyan érintkezik a lábad a talajjal, hallasz-e valamit vagy érzel-e valamilyen ízt.

A test végigkövetése

Gondolatban a fejed búbjától a lábujjad hegyéig menj végig a testrészeiden, és tudatosítsd, ha épp feszült vagy fájdalmas a nyakad vagy a vállad. Ilyenkor nem kell sehogy reagálni az érzetre, csak észrevenni, és menni tovább. Ekkor érdemes elindítani a hanganyagot, vagy egyszerűen ránézni az órára, és elhatározni, hogy tíz percig csak ebben az állapotban maradsz. A meditáció végén adj időt a visszatérésre, ne pattanj fel és kapd fel a telefonod.

A legfontosabb, hogy nem kell elvárnunk magunktól semmit, nem szabad ítélkeznünk afelett, mit érzünk vagy gondolunk meditáció közben, vagy hogyan érezzük magunkat, egyszerűen csak lélegezni és tudatosítani.

Ezeket olvastad már?

via

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...