Így ismerhető fel az időskori depresszió - vedd észre időben!

Komoly probléma az idős emberek esetében, hogy a depresszió gyakran diagnosztizálatlan és kezeletlen marad, különösen, mert sokszor más tünetekkel jár, mint a fiatalabbaknál.

A betegség korai felismerése azért különösen fontos, mert az időskori depresszió egyértelmű rizikófaktor a demenciák kialakulásában és az egyéb fennálló testi betegségeket is súlyosabbá teszi. Fontos, hogy az idősebb betegek minél hamarabb segítséget kapjanak a családjuktól és az orvosuktól, ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy ebben a korosztályban a depresszió gyakran másképpen jelenik meg, mint a fiatalabbaknál.

Zavaros jelek

A tünetek esetenként lényegesen különböznek az ismert tünetektől, így nem is állítható fel a diagnózis az általában orvosok által használt kritériumok alapján. Máskor inkább csak kis mértékben térnek el a felnőttkori depresszió tüneteitől. Hivatalosan időskor az orvoslás szerint 65 évesen kezdődik, de már születtek javaslatok arra, hogy az időskor definícióját 75 évre tolják ki, hiszen tovább élünk, mint valaha. Nyilván egy aktív hetvenéves embernél kevésbé valószínű, hogy a depresszió a szokásostól eltérően jelenjen meg, mint egy nyolcvanötévesnél, aki esetleg már korlátozott a mobilitásában, vagy különféle krónikus betegségei vannak.

Fájdalmas okok

Az időskori depresszió olyan embereket is érinthet, akiknél korábban nem jelentkezett a betegség. Ennek számos, nagyon is érthető kiváltó oka lehet, melyet adott esetben a beteg nem tud megfelelően feldolgozni. Jelentős testi kockázati tényező a betegség kiváltásában a krónikus fájdalom, illetve a mozgáskorlátozottság. A pszichés tényezők pedig még idősebb korban is jelentősen eltérőek: először nyugdíjazás okozhat nagy törést, ha a beteg nem talál új érdeklődési területet vagy célokat, később, a beteg szeretteinek egymás utáni elvesztése, az azt követő gyász és a saját haláltól való félelme lehet negatív tényező a betegség kialakulásában. Természetesen ezeknek az érzéseknek az átélése önmagában nem betegség, csak akkor kell aggódni, ha a beteg negatív spirálba kerül miattuk.

Rémes éjszakák

Az idősebbeknél az egyik nagyon gyanús tünet a rossz alvás lehet. Ez persze a fiatalok és középkorúak depressziójára is jellemző, de időseknél előfordulhat, hogy semmilyen hangulatproblémáról nem számolnak be, csupán lassanként kialakuló alvászavarra panaszkodnak. Fontos, hogy ilyenkor ne csak a háziorvos által felírt altató legyen az egyetlen megoldási stratégia.

Ezt olvastad már?

Ennyire durván rombolja az egészséged a belső szervek közötti ZSIGERI ZSÍR

Gyanús feledékenység

Emellett gyakran Alzheimer-kórhoz hasonló tünetek jelennek meg, a hangulatzavarok pedig sokkal kevésbé hangsúlyosak, vagy inkább olyan formában jelennek meg, hogy az emberek elszigetelődnek és apatikusak lesznek, nem különösebben foglalkoztatja őket semmi. A feledékenység gyakran a depresszióval együtt járó, úgynevezett pszeudo-demenciának a tünete, így egyáltalán nem visszafordíthatatlan.

Érthetetlen Apátia

A betegek gyakran inaktívak, nem mutatnak érdeklődést semmi iránt, és testileg is úgy hatnak, mintha lassabban működne náluk minden a mozgástól kezdve a gondolkodáson át egészen a beszédig. Ez egészen odáig fajulhat, hogy úgy tűnhet, hogy egészen egyszerű feladatokat, mint mondjuk a főzést, vagy a tisztálkodást már nem képesek ellátni. Ezért a család gyakran arra a következtetésre jut, hogy a szerettük egyszerűen „feladta az életet”, ami részben igaz is, ugyanakkor kezelhető állapot, nem szükségszerűség időskorban.

Életellenes gondolatok

Időseknél néha előfordul, hogy csak úgy mellékesen megjegyzik, hogy „minek élek én már”. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy valaki öngyilkos akarna lenni, de semmiképpen sem jó jel. Ilyenkor a kiszolgáltatottságtól való félelem és a szorongás veszi el a betegek életkedvét. Időskorban nagy teher lehet a gyakran szükséges költözés, valamit a romló egészségi állapot miatti kiszolgáltatottságtól való félelem. Ezek teljesen jogosan váltanak ki szorongást, de ha valaki emiatt bezárkózik, akkor érdemes orvoshoz fordulni.

Kiszámíthatatlan gyógyszerek

Az idősebb embereknek szervezetének komoly gondot okozhat bármely gyógyszerek feldolgozása, különösképpen a pszichoaktív gyógyszereké, melyeket a háziorvosok is gyakran felírnak alvászavarokra panaszkodó idősebb pácienseiknek. Gyakran ez azt jelenti, hogy jelentősen megnövekedik a gyógyszerek felezési ideje, azaz az az időtartam, ami alatt a gyógyszer koncentrációja a vérben az eredeti adag felére csökken. Emellett nehezen tudják a szervezetükből kitisztítani a gyógyszereket a májenzimek csökkenése miatt. Ennek következtében az alacsonyabb és ritkábban adagolt dózisok gyakran ugyanolyan hatásosak az időseknél, mint a magasabbak a fiataloknál. A hosszú felezési idejű nyugtatók különösen problémásak lehetnek, mert a gyógyszerek hatóidejét meghaladóan hosszan tartó memóriazavarokat okozhatnak, melyeket ugyancsak tévesen demenciának lehet félreismerni. Emellett ezek a gyógyszerek a mobilitásra is rossz hatással vannak, és gyakran eséseket és töréseket okoznak. Az antidepresszáns gyógyszerek pedig bizonyítottan kevésbé hatnak az olyan betegeknél, akiknél kognitív probléma is fennállt a betegség idején. Az idős betegekkel foglalkozó pszichiáterek elsősorban a pszichoterápiát javasolják, azon belül is a kognitív viselkedésterápiát.

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Getty Images

via, via, via és via

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

Ismerd meg a bottargát, és azt is elmondjuk, hogy használd...

A bottarga egy különleges gasztronómiai alapanyag, amelyet gyakran neveznek a "tenger aranyának". Azok számára, akik még nem találkoztak vele, a bottarga nem más, mint sózott és szárított halikra, amely különleges ízvilágával azonnal magával ragadja az ínyenceket. Ezt a mediterrán kincset évezredek óta fogyasztják, és ma is nagy becsben tartják a kulináris világban.

Hering András

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...