Így akadályozhatod meg, hogy baktériumtenyészet legyen a fürdőszobád

Nem is gondolnánk, hogy milyen úton kerül annyi kórokozó a helyiségbe, de sajnos bekerül, nincs mese.

A fürdőszobában nem kevés baktérium nyüzsög. És még ha azt is gondoljuk, hogy nálunk minden tiszta, vannak olyan dolgok és eszközök, amikre mindenképp oda kell figyelni.

WC-tető

A New York University kutatása során kiderült, hogy minden WC-lehúzásnál úgynevezett aerosolfelhő jön létre: ez azt jelenti, hogy a WC környezetében apró vízcseppekből álló felhőcske keletkezik öblítéskor. Ez a felhő aztán a helyiségben lebeg, majd rövid idő után kipukkad, de nem a WC fölött, hanem ott, ahol éppen van. Ezáltal a WC vizében található baktériumok szétterjednek a fürdőszobában.

getty

A WC-fedél nyitva hagyása az előbb leírtak tudatában nem jó ötlet: lehajtott fedéllel kell öblíteni, különben az aerosolfelhő végül ott ér földet, ahol nem szeretnénk: lehet, hogy a fogkefénket választja úticélul.

Mobil

A mobiltelefon használata a vécében szintén nem jó ötlet: nemcsak maga a vécé, hanem mindenféle felület, mint például a kilincsek, a csapok is ürülékből származó kórokozókkal fertőződhetnek, ha nem vagyunk óvatosak.

Amikor a WC-t lehúzzuk, a víz rákerülhet a telefonra, amelyet a kezünkben tartunk. Biztos ezért van az is, hogy minden negyedik táskában fekálianyomokat találtak a kutatók: ezek többnyire a mobiltelefonról kerülnek oda.

getty

Ugyanúgy nem szerencsés a szépítőszereket nyitott helyen tárolni az előbb említettek miatt. Ezeknek a fürdőszobaszekrényben vagy zárható neszesszerekben van a helye.

Fogkefe

A fogkefét maximum háromhavonta ki kell cserélni. Ha ezt nem tesszük, akkor elszaporodnak rajta a baktériumok, ami nemcsak fogínygyulladást, hanem akár megfázást is okozhat. A fogkefét a fejével felfelé kell tárolni, hogy érje a levegő, mert száraz környezetben nehezebben szaporodnak a baktériumok.

Így derítheted ki, kihagytad-e kézmosáskor a tipikus vakfoltokat

Kézmosás

A kézmosás kihagyása az egyik legnagyobb bűn, amit elkövethetünk. Azonban nemcsak a mosdó használata után ajánlatos a kézmosás, hanem sminkelés után is, hiszen a sminkeszközökön számtalan baktérium található még akkor is, ha kifejezetten tiszta és ápolt személy a birtokosuk.

Szellőztetés

A fürdőszobát pedig rendszeresen szellőztetni kell. Miután megfürödtünk, és gőz van, nyissuk ki az ablakot, a törölközőket helyezzük a fűtőtestre és semmit, ami vizes, ne hagyjunk szét, ugyanis a vizes környezetben hihetetlenül gyorsan tudnak szaporodni a baktériumok.

Ezeket olvastad már?

Forrásunk volt.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...