Ezért esszük ezt a 6 ételt húsvétkor a hagyomány szerint

A húsvéti szokásoknak is megvan a mélyre nyúló gyökerük, ezzel együtt azoknak az ételeknek és italoknak is, amelyeket ilyenkor fogyasztunk. Vegyük sorra, mik azok, amik az ünnepen rendszerint az asztalra kerülnek, és miért.

Vegyük sorra, melyek azok az ételek, amelyek a húsvéti ünnepen rendszerint az asztalra kerülnek, és miért. A hagyomány szerint ezért esett a következő húsvéti alapanyagokra és ételekre a választás:

Csokitojások

A csokitojás ugyan nem a húsvéti lakomák része, de a gyerekek számára nem húsvét a húsvét nélküle. Először a 19. században kezdték ilyenkor gyártani őket, de leginkább akkor lendült fel a népszerűségük, amikor az 1870-es években a Cadbury Brothers gyártani kezdte őket. Az angolszász országokban ma is ezek a legnépszerűbb csokitojások, itthon nincs nagy hagyományuk.

Ezért esszük ezt a 6 ételt húsvétkor a hagyomány szerint

Roston sült bárány

Magyarország nem egy nagy bárányfogyasztó nemzet, viszont húsvétkor egyre többen állnak neki ennek a húsfajtának is. Jellemzően húsvét vasárnap fogyasztanak bárányt, és az eredete onnan jön, hogy Jézus Isten áldozati báránya volt a Biblia szerint. A finom húst egyébként a tavasz eljövetelével is azonosítják, hiszen ilyenkor arányaiban sok bárány születik.

Sajttortás csokitojások

Kicsit időigényes, de abszolút nem megszokott húsvéti csokitojás. Ha idén beújítanál valami olyat, amilyet még egy locsoló sem látott, akkor ez a te recepted.

Fonott vajas kalács

Extra vajas fonott kalács, aminek elkészítése igényel némi gyakorlatot, de bátran próbálkozzunk meg vele, mert kit izgat, ha nem lesz elsőre tökéletes, finomnak biztos finom lesz.

Húsvéti kalács

A húsvéti kalácsot nagyszüleink már nagypénteken fogyasztották, ha nem vették olyan komolyan a böjtölést. A kalács több mint hatszáz éve a parasztkonyha egyik legkedveltebb étele. Ennek az ételnek szinte minden ünnepen volt a helye az asztalon. Az 1800-as évekig az asszonyok a házikenyérrel megegyező módon készítették, most rendszerint finomabb lisztből készül, mint a kenyér, és tojást, tejet, cukrot, valamint vajat is használnak a recepthez.

Répatorta

Nem csak nyuszikáknak. Finom, puha piskóta. Fiúkkal érdemes csak fogyasztás után közölni az összetevőket :).

Húsvéti sonka

A tökéletes húsvéti sonka egyáltalán nem bonyolult, két dolog kell hozzá: kiváló minőségű kötözött sonka, és kb. két nap. Ez egy alaprecept, a fűszereket lehet benne variálni, de ...

Currys töltött tojások

Ha csak egy fogást készítenél húsvétra, akkor EZ legyen az, mert szerintünk ez lesz a idei sláger, kinézetre és ízvilágra is. Kicsit fel akartuk dobni a repertoárunkat, és a ...

Répa

Elég, ha a húsvéti nyuszira gondolunk, de még nélküle is érdemes tudni, hogy a répa a tavaszi, húsvéti időszakkal erősen összefügg. Valószínűleg az az oka, hogy tavasszal rendszerint több zöldséget is eszünk, ezen kívül a répa köretként szinte mindenhez jól megy. Nagy hagyománya van ma már a répatorta készítésének is.

Sonka

A sonka a kereszténység előtti pogány időszakra vezethető vissza, amikor úgy tartották, hogy szerencsét hoz annak, aki megeszi. A szegényebbek számára régen jobban hozzáférhető volt az év elején, mint a többi húsfajta, az Egyesült Államokban pedig még mindig nagyon népszerű, mert itt nem fogyasztanak bárányt az ünnepen.

Főtt tojás

A főtt tojást a húsvéti periódusban sokféle célból fogyasztják: hímes tojásként a locsolóknak adják, de a húsvéti reggelinek is klasszikus hozzávalója a sonka mellett. A tojások a kereszténység előtt a termékenységet és az új életet jelképezték, a húsvéti tradíciók között pedig Jézus sírját, amelyből végül feltámadt. A sírban eltemették, de aztán feltámadt, és új életre született – ahogyan a tojásból is új élet születhet, itt a párhuzam.

Forrásunk volt.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


Ezek a húsvéti cikkek is érdekelhetnek:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...