Tipp húsvétra: így fesd meg a FŐTT tojást ehető alapanyagokkal

Általában a tojás héjára koncentrálunk, pedig az ünnepi asztalt is feldobhatjuk egy kis színkavalkáddal. A színezéshez kizárólag természetes alapanyagokat, zömében zöldségeket használunk, így ez gyerkőcökkel is jó program lehet.

Ha már tojásfestés, akkor számos technikát alkalmazhatunk: festhetünk tojást ételfestékkel, őrült orosz módra, pingálhatunk héjat természetes módszerekkel, de ugyanígy a főtt tojást magát is sokféleképpen színezhetjük.

Tippek és lehetőségek, hogyan festheted be a tojást

Ha töltött tojást készítünk, akkor vágjuk félbe a készre főtt tojást, és pácoljuk a tojásokat felezve (a sárgája nélkül), így nagyobb felületet festhetünk meg. Ha pedig szeretjük a lágyabb tojást, készíthetünk 6,5-7 perces változatot, amelynek picit lesz lágy a közepe – ilyenkor érdemesebb egészben pácolni, aztán tálalás előtt szétvágni őket.

Általános tipp: szódabikarbóna adagolásával játszhatunk az árnyalatokkal!

Milyen eszközökre lesz szükségünk?

  • 1 nagyobb tál a felöntőlé elkészítéséhez
  • befőttesüvegek (a kívánt színek és a tojások mennyiségéhez viszonyítva)

Hozzávalók az alap felöntőléhez:

  • 2,5 mérőpohárnyi langyos víz
  • 2 evőkanál ecet
  • 1 evőkanál cukor
  • 1 teáskanál só

Öntsünk mindent össze és kevergessük, ameddig a cukor és a só fel nem oldódik a folyadékban. Kóstoljuk meg. Mivel ez egyfajta pácként is szolgál, ezért játszhatunk az ecet mennyiségével ízlésünktől függően, de közben tartsuk észben, hogy a színező alapanyagok íze mérsékelten szintén érezhető lesz pácolás után.

A tojások/színek mennyiségétől függően arányosítjuk a mennyiséget! A fenti mennyiség egy színhez elég (a nagyjából 2,5 decinyi mennyiségben minimum 2 tojás elfér, a tojás méretétől függően). Persze, ha nagyon sok főtt tojást csinálunk, ezt lehet sokszorozni.

Rózsaszín tojás

  • fél fej kisebb lilakáposzta (szeletelve)

Elkészítés: a lilakáposztát leöntjük a lével, állni hagyjuk, amíg el nem érjük a kívánt színt, aztán szűrjük le a levet, és mehet bele a tojás. 30 perc alatt már látványos színváltozás tapasztalható, de ha intenzívebb színekre vágyunk, hagyjuk állni akár egy éjszakán át is. Lilakáposzta helyett akár céklát is használhatsz!

Piros árnyalat

  • 1 nagyobb cékla lereszelve (ehhez húzzunk kesztyűt, hacsak nem szeretnénk piros kézzel szaladgálni egész nap)

Mint a káposztánál. A lereszelt céklát leöntjük a lével, állni hagyjuk, majd leszűrjük, és jöhetnek a tojások.

Napsárga szín

  • 2 ek kurkuma
  • 1 tk őrölt gyömbér

A befőttesüvegben keverjük össze a fűszereket az ecetes lével, majd mehet bele a tojás. Narancssárga tojáshoz keverjük össze a sárga és rózsaszín színeket.

Kék

  • 2 mérőpohárnyi áfonya

Öntsük le a vízzel, hagyjuk állni 2-3 órát, majd szűrjük le.

Barna szín ázsiai csavarral

  • 100 ml szójaszósz
  • 2 ek rizsecet
  • 1 ek mirin/cukor
  • 3 ek víz

Keverjük össze a pácot, majd legalább 1 órára, de inkább egy egész éjszakára felejtkezzünk el róla. Ehhez remekül passzol a lágyabb tojás.

Színezhetjük akár a tojáskrémet is!

Ha töltött tojást csinálunk, színezhetjük a tojáskrémet tintahaltintával (ázsiai boltokban, kulináris üzletekben kapható), vagy szénporral is. 6 tojássárgájához 2 kis csomag, azaz 8 gramm tintahaltintát keverve én szénfekete krémet kaptam. 1 csomaggal sötétszürke árnyalat lesz. De nem csak fekete lehet, játszhatunk céklaporral, paprikával is!

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


Ezek a húsvéti előkészületekkel kapcsolatos cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

40 éves lett az IKEA legendás húsgolyója, mi pedig kimentünk...

Aki életében járt már IKEA áruházban, minden bizonnyal kóstolta a legendás húsgolyójukat is, sőt, elképzelhetőnek tartom, hogy otthonra is vásárolt belőle. Azt azonban kevesen tudják, kinek köszönhetjük ezt a mára ikonikussá vált fogást, hogy mit testesít meg a tányérra halmozott golyó, szósz, borsó, krumplipüré és áfonyalekvár, vagy hogy mennyi idő és milyen sok munka szükséges ahhoz, hogy az IKEA éttermeiben új étel kerülhessen a vásárlók tányérjára. Az IKEA Magyarország jóvoltából egy háromnapos sajtóúton kaptunk választ ezekre a kérdésekre.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...