Mégis mit esznek a húsimádók a hőségben?

Ahogy szökik felfelé a hőmérő higanyszála, úgy veszítik el sokan az étvágyukat. Nemhogy összetett és kiadós ételeket nem kívánnak, hanem úgy általában semmit sem – beérik hűsítő italokkal, hideg levesekkel, főzelékekkel és gondolni sem akarnak a húsokra. De mi van a húsimádókkal, akik még ilyen melegben sem tudnak és akarnak lemondani a finom, szaftos falatokról? Ilyenkor is lehet húst enni, de nem mindegy, hogy készítjük el.

A forró nyári napok és a kiadós húsos fogások együttese vannak, akik számára elképzelhetetlen, mások abba nem tudnak belegondolni, hogy ne egyenek húsételeket, mindegy mennyire terheli meg a szervezetet a rekkenő hőség. Kétféle stratégiát követhetünk ilyenkor:

  • nem a tűző napon és napközben nyúlunk a húsokhoz, hanem estefelé, amikor már csillapodik a forróság
  • vagy megfelelő húsféléket és nem a legnehezebb ételeket választjuk, olyan fogásokat, amiket napközben is kellemes fogyasztani, nem kell utánuk órákig pihegni az amúgy is fárasztó és gyengítő melegben.
Nyáron ne nehezítsük a gyomrunkat nehéz, húsos fogásokkal – és a gyerekekét sem

A csülköt inkább máskor

Ha napközben be is érjük laza salátákkal, gyümölcsökkel, de este már nagyon kéne valami kiadósabb falat, nincs gond – együnk nyugodtan húsokat. Arra azért jobb figyelni, hogy a szervezet a melegben lelassul, így este sem a legnehezebb, csülkös bablevest, zsíros egytálételeket kellene választani, hiszen hőségriadó idején éjszaka is olyan meleg van, mint máskor egy nyári napon délben. Ahogy az sem a legokosabb lépés, ha valaki forró gulyáslevest ebédel a strandon, úgy az igazán hűvösebb időben élvezhető, zsírosabb finomságokat inkább tartalékoljuk máskorra.

Lehet magyaros

Attól még, hogy nem nyúlunk a zsíros húsokhoz, nem kell teljesen lemondanunk az igazi magyaros ízekről, ha ezekre vágyunk: egy jó lecsó, akár sok kolbásszal remek nyári estebéd vagy vacsora, ahogy a rengeteg zöldséggel, paprikás készülő ragulevesek is jól tudnak esni ilyenkor is.

Sült kolbászos lecsó

Tulajdonképpen majdnemhogy szégyenlem magam, hogy lecsóreceptet küldök be, de hát...biztosan vannak még kezdők. Ráadásul a lecsót mindenki máshogy szereti. Aki a szaftos, paradicsomos, ...

Mics Dacota konyhájából

A balkáni fasírt, aminek megszámlálhatatlan változata van. Kerti grillezésnél az egyik leggyorsabb hús, amit készíthetünk!

Waterzooi - gyors csirkeleves

A waterzooi receptje Belgium északi részéről, Gentből származik. A nevében rejlik egy holland szó: „zooien“, melynek jelentése: főzni. A 16. században nagy népszerűségnek ...

A grill és a bogrács az aduász

Ha szeretjük a bográcsban készülő finomságokat, és türelmünk is van kivárni, míg elkészül az étel, a meleg nyár napok estéin mindennél jobban tudnak esni a szabad tűzön készülő finomságok. Ha pedig még egyszerűbb és könnyedebb, de mégis laktató ízekre vágyunk, forduljunk a grillhez és a szárnyasokhoz.

A csirke és pulyka színhúsként és különböző fűszerezéssel nyársra húzva és fasírtként elkészítve is remek lesz a grillen – a húsokat pácolhatjuk olajos vagy joghurtos pácban, marinálhatjuk, de friss zöldfűszerekkel, gyorsan átforgatva is finomak.

Ezekhez a sültekhez aztán tényleg nem kell már tartalmas köret – ilyenkor a melegben a hús mellé pillanatok alatt elfogy majd az egyszerű kevert saláta, a tzatziki vagy a bulgur, kuszkusz is.

Tabbouleh citromos csirkével

A tabbouleh az arab világ egyik közkedvelt salátája, ahány forrás, annyi eredetmegjelölés, de a legtöbb hivatkozás arra utal, hogy Libanonból származik ez az egyébként tradicionálisan ...

Házi tzatziki

A tzatziki legalább olyan ismert görög recept, mint a görög saláta. Elkészítése roppant egyszerű, és jól lehűtve a nyári forró napokon kiváló hűsítő étel akár magában is. ...

Ha pedig olthatatlan vágyat érzünk azért, hogy bekapcsoljuk a sütőt, a pillanatok alatt összeállítható, egyszerű csirkés egytálételek, egybesültek is jól tudnak esni, de inkább a nap második felében vagy este – ezekhez is inkább salátát, könnyű köreteket, zöldségeket kínáljunk.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több nyárias tipp és finomság:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

Ismerd meg a bottargát, és azt is elmondjuk, hogy használd...

A bottarga egy különleges gasztronómiai alapanyag, amelyet gyakran neveznek a "tenger aranyának". Azok számára, akik még nem találkoztak vele, a bottarga nem más, mint sózott és szárított halikra, amely különleges ízvilágával azonnal magával ragadja az ínyenceket. Ezt a mediterrán kincset évezredek óta fogyasztják, és ma is nagy becsben tartják a kulináris világban.

Hering András

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...