Meztelenül, művérbe fóliázva tüntettek a balatoni strandon az aktivisták

A Hungarian Animal Rights Corps (HARC) vegán szervezet egy igen fontos dologra szerette volna felhívni a figyelmet Zamárdi strandján. Nem mindennapi akcióra került sor.

Három lefóliázott, művérben ázó, meztelen ember sokkolta a Zamárdiban strandolókat vasárnap – írja a 444.hu.

A Hungarian Animal Rights Corps (HARC) vegán szervezet legújabb akciója során három bolti hústálcát imitáló fehér dobozban önkéntes, magukat halottnak tettető vegán aktivisták feküdtek. A dobozokra ragasztott matricák kedvezményes, „humánus tartásból származó, tanyasi” emberhúst reklámoztak.

Az aktivisták szerint állatokat ölni tartási körülményektől függetlenül elfogadhatatlan, és nem a körülmények javítása a céljuk, hanem az állatokkal való viszonyunk megkérdőjelezése

– írja a közleményük. 

Az őket körülvevő táblákon a „nem lehet humánusan gyilkolni” és a „képzeld magad az áldozat helyébe” feliratok szerepeltek.

A strandolók között akadtak olyanok, akik támogatásukat fejezték ki az akcióval kapcsolatban, míg voltak, akik kifogásolták, hogy a művérrel leöntött embereket gyerekek is látták a strandon, igaz – szól a közlemény – , a disznóvágások, a horgászat és a bolti húspultok látványa elfogadhatónak számít sok szülő számára.

A demonstráció célja ennek az ellentmondásnak a vizuális bemutatása volt.

Forrásunk volt.

Címlapkép: Hungarian Animal Rights Corps


További aktuális híreink:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...