Hogyan értékeljük az időt, ami most ránk szakadt, a pénz helyett, amivel eddig sokan többet kerestünk?

Időből most mindenkinek több van, de hogyan tesz ez minket boldoggá? 

A legtöbben magunktól is azt mondanánk, hogy az idő többet ér, mint a pénz. Persze ez múlik azon is, hogy hogyan értékeljük az életből hátralevő időnket, és hogy mennyi pénzünk a van a bankban. Jelenleg nagyon sok embert érint anyagilag is a járvány, és nem csoda, ha ennek kapcsán nem csak az egészségünkért, hanem a jövőnkért is szorongunk.

Kevesebb bevétel, több idő

Azok az emberek, akik azonban képesek arra, hogy valahogy értékelni tudják a pluszidőt, melyet a kijárási korlátozások jelentenek a mindennapjainkban, erősebb szociális kapcsolatokkal rendelkeznek egy amerikai tanulmány szerint, melyek végső soron az anyagi biztonság újraépítésében is fontos szerepet játszanak.Eddig az volt a helyzet, hogy a legtöbb ember nehezen talált időt arra, hogy együtt legyen a szeretteivel, mert vagy dolgozott, vagy pedig fontosnak tűnő, ám ahogy a jelenlegi helyzetből látszik, mégsem olyan fontos tevékenységeket végzett. Most kicsit másképp áll a dolgok egyensúlya: esélyes, hogy kevesebb bevételünk van, azonban több időnk.

Ez is érdekelhet:

Szerelem a bezártságban: 6 tipp, hogy ne múljon el

Hogyan fordíthatnánk ezt a helyzetet az előnyünkre?

Ahhoz, hogy a válság után hamar talpra tudjunk állni, fontos, hogy fenntartsuk a szociális kapcsolatainkat. Ezek kapcsán kétféléről beszélnek a pszichológusok:

  1. Az egyik fajta, az intim, közeli kapcsolat, melyet a családunkkal és a legközelebbi barátainkkal ápolunk,
  2. a másik pedig a lazább kapcsolat, melyet a munkatársainkkal, vagy akár a szomszéd kávézó felszolgálójával tartunk fent. Ha a lazább kapcsolatainkat is fenntartjuk valamilyen módon a válság idején, akkor annak elmúltával könnyebben vethetjük meg újra a lábunkat a nagyvilágban, mely jelenleg eléggé beszűkült.

Egészségtelen magány

A szociális kapcsolatok az ember jólétére is hatással vannak: a magány például olyan rossz hatással van az emberek egészségére, mintha naponta elszívnának egy fél doboz cigarettát. Ezért aztán értékelnünk kell a szociális interakcióinkat, legyenek azok még olyan felszínesek és rövidek is. Ezt teszik azok az idős emberek is, akik a kerítésen keresztül elcsacsognak a szomszédokkal, vagy megállnak beszélgetni a boltban és az orvosnál. Ha úgy érezzük, hogy ez idegesít minket, akkor gondoljunk arra, hogy vannak emberek, akiknek ez az egyetlen módja, hogy kapcsolatot teremtsenek, amire pedig nekik is teljesen jogos igényük, sőt szükségük van.

Tartsd fenn az emberi kapcsolataidat

További indok arra, hogy helyén kezeljük az értékes időt, az lehet, hogy elgondolkozunk azon, hogy...

...olyat még nem hallottunk, hogy emberek azt mondták volna a halálos ágyukon, hogy „bárcsak több pénzt kerestem volna”, az azonban gyakran képezi megbánás tárgyát a haldoklóknál, hogy nem töltöttek elég időt a szeretteikkel.

Így hát érdemes egyrészt megbecsülni a hirtelen felszabadult időt, másrészt arra is használni, hogy fenntartsuk az emberi kapcsolatainkat, legyenek azok közeliek, vagy akár távoliak.

Ezeket láttad?

Ezeket olvastad már?

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...