Hogyan dekoráld a konyhád?

Fészekrakáskor sokan nem engedhetik meg maguknak a saját lakást, kezdődhet az albérletkeresés. A legtöbb helyen a konyha berendezése azonban már adott.

Fontos szempont hogy a lakás hol van, mekkora, mennyibe kerül. És ha ezeken a teszteken a lakás már átment, akkor jön a bútorkérdés.

A legtöbb albérletben a konyha berendezése már adott, de ritka a szépen felújított bútorzat. Ha személyessé és barátságossá szeretnénk tenni, ki kell kérnünk a főbérlő engedélyét, de hangsúlyozzuk neki, nem feltétlenül alakítjuk át véglegesen. Olcsó, kreatív és fiatalos ötleteink következnek!

A frontok dekorálása

Attól függően dönthetünk a dekorációt illetően, hogy mire kapunk engedélyt a tulajtól, illetve, hogy mennyi pénzt szeretnénk rááldozni. Ha nem tetszik a szekrény frontja, lecserélhetjük az ajtókat, esetleg fóliázhatunk. Ha nem probléma a végleges átalakítás, akkor lefújhatjuk spray festékkel, de tehetünk rá fali matricát vagy tapétát is.

A nyitott polcok előnye, hogy dekorációként illetve dísztárgyként használhatjuk edényeinket.

Az is elég lehet, ha leszereljük az ajtókat, és a nyitott polcokra esztétikus, mutatós edényeket helyezünk. Nem feltétlenül kell használnunk ezeket a tárgyakat, tekintsünk rájuk dísztárgyakként – színes tálakkal, kancsókkal, egy-egy régi, kopott darabbal is elérhetjük a megfelelő hatást. Gondoljunk csak Jamie Oliver konyhájára!

A videóból remek ötleteket meríthetünk!

Sokszor az is segít, ha a szekrények fogantyúit lecseréljük. Már nagyon olcsón hozzájuthatunk egy-egy darabhoz, akár piacon is szerezhetünk régi fém- vagy porcelánfogantyúkat, nem kell, hogy egyformák legyenek. Sőt! Sokkal izgalmasabb lehet a végeredmény, ha nem törekszünk a harmóniára. Az eklektika amúgy is trend.

Érdemes körbenézni a bolhapiacokon, mert remek csetreszeket találhatunk.

Csempe

Számtalan helyen hozzájuthatunk csempematricákhoz. Ha nem találjuk a megfelelőt, vásároljunk öntapadós matricákat és egy kis kézügyességgel készíthetünk egyedi mintákat is. Már kaphatók akár élethű fotómatricák is.

Egy fali vagy csempematricával vidámmá, és fiatalossá tehetjük konyhánkat.

Tárolás

Vidám, harsány színekkel igazán izgalmassá és vidámmá tehetjük a konyhánkat. Legyen az papír- vagy műanyag doboz vagy egy szép kosár.

Egy-egy jól megválasztott színnel, üdeséget vihetünk a legegyszerűbb konyhába is.

Dísztárgyak

Sok porfogót nem érdemes tárolnunk a konyhában, de nyugodtan használhatunk élelmiszereket is díszítő céllal.

Egy tál zöldség vagy gyümölcs, egy szép csomagolású bonbon, tea vagy egy-két régi serpenyő is lehet a konyhánk dísze. Nem feltétlenül kell vagyonokat költeni a dekorálásra!

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...