Hibachi, aki nem a szomorú szamuráj, hanem a nyár zsebgrillezője

A Hibachi nevéből sejthetően Japánból származik, és kisebb faszenes grillezőt takar, amivel most akár Te is sütögetheted húsaidat a szabadban vagy otthon - esetleg az utcán.

Pár hete láttam a különböző szociális média felületeken, hogy KicsiZso (a hasonló nevű reggeliző tulaja és arca, plusz a BodrogSmoker BBQ fenegyereke) egy új csodával rukkolt elő a hatalmas smokere-i mellett. Ez pedig egy cukinak is mondható, kis grillező eszköz, ami engem már a fotókon is lenyűgözött. Muszáj volt hát elmennem hozzá, és élőben is látnom. Ha pedig már sor került a találkozóra, akkor a KicsiZso-ban - azaz az utcán - grilleztünk is egyet!

Hibachi, a BodrogSmoker-től

Azonkívül, hogy kábé egy álmom teljesült azzal, hogy az város közepén grillezhetek faszén felett, sokkal nagyobb élmény volt élőben látnom ezt a szerkezetet.

Ismeretlenül nagyobbnak vizionáltam az egészet, de marha klassz, hogy a valóságban sokkal kisebb. Ez tényleg minden kisebb háztartásba beleillik, arról nem is beszélve, hogy bármelyik étterem legkisebb asztalán is lehetne vele húsokat - na jó, meg zöldséget is- grillezni.

Az ötlet KicsiZsónál, a különböző utazásai során pattant ki, hogy bizony, erre a cuccra Magyarországon is lenne kereslet. Eredetileg ez egy japán találmány, de például a spanyolok és franciák is használnak hasonlókat előszeretettel. Na és a lényeg, hogy most már itthon is elérhető lesz, akár az otthonodban, akár különböző kajás-helyeken.

Nem mellékesen, ami nekem még nagyon tetszett, hogy tűzkészítéssel együtt, nagyjából fél óra múlva már kóstolhattam is a porhanyós, érlelt marha szeleteket és csirke saslikot. Tehát nincs a nyűg, hogy elő kell szedni a méretes grillt, hatalmas tűzet rakni bele.

KicsiZso és a Hibachi

Csak elő a Hibachit, kis tűzet pattintani bele, aztán már mehetnek is rá a szép kis húsok. Sötétben pedig külön jóság, hogy a két oldalra belemart feliratnak köszönhetően, az izzóparázs szép rajzolatot vett az asztalra is, ami azért elég okos design.

Remélem mihamarabb több és több helyen futhatunk majd bele, ebbe az eszközbe. Addig is ha szeretnétek részesei lenni az utcai grillezésnek, és épp nem mentek most Ázsiába, akkor lessétek a KicsiZso Facebook oldalát, ahonnan elsőként értesülhettek az olyan estékről, ahol elérhető lesz egy ilyen grill szeánsz.

KicsiZso

www.facebook.com/kicsizsowww.facebook.com/BodrogSmoker

Cím:1027 Budapest, Frankel Leó 11.

És ezt láttad már a Szabadtűz-epizódokból?

Víz, part, tojás és nádi hegedűszöveg

Legújabb receptek

Klasszikus orosz blini

A blini nem egyszerű palacsinta: kelt tésztájának és a hajdinalisztnek köszönhetően karakteres, mégis könnyű fogás. Ünnepi reggelinek, vendégvárónak vagy akár elegáns előételnek ...

Cantuccini hagyományosan

Az egyik legtradicionálisabb olasz kekszféle a cantuccini, ez a kétszersült sütemény, ami sokáig eláll és desszertborba vagy forró kakaóba/kávéba mártogatva esik a legjobban. Mint a ...

Címlapról ajánljuk

40 éves lett az IKEA legendás húsgolyója, mi pedig kimentünk...

Aki életében járt már IKEA áruházban, minden bizonnyal kóstolta a legendás húsgolyójukat is, sőt, elképzelhetőnek tartom, hogy otthonra is vásárolt belőle. Azt azonban kevesen tudják, kinek köszönhetjük ezt a mára ikonikussá vált fogást, hogy mit testesít meg a tányérra halmozott golyó, szósz, borsó, krumplipüré és áfonyalekvár, vagy hogy mennyi idő és milyen sok munka szükséges ahhoz, hogy az IKEA éttermeiben új étel kerülhessen a vásárlók tányérjára. Az IKEA Magyarország jóvoltából egy háromnapos sajtóúton kaptunk választ ezekre a kérdésekre.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...