A hét szakácsa: Kornél

Markáns, nehéz, húsos ételek fantáziával - a hét szakácsa ezúttal Kornél, akinek receptjei biztos, hogy a húsimádók receptkönyveiben (is) landolnak! 

Vörösboros őzpörkölt

Számomra a főzés szeretete a tinédzserkori bulik alkalmával indult, klasszikusan szalonnasütéssel…Ezeknek az összejöveteleknek a hangulata - és az, hogy a saját készítésű ételeinket fogyasztottuk - adott eleinte inspirációt.

Recepteket bújtam, nagyikkal konzultáltam, hogy a következő alkalmakkor előrukkoljak valami újdonsággal, kivívva ezáltal a többiek figyelmét és elismerését is.Az idők folyamán aztán annyira jól sikerült mindez, hogy a mindenkori társaságom egész egyszerűen “lepasszolta” a feladatot nekem, és többnyire már előre bejelentették, mit is óhajtanak az aktuális buli előtt eszegetni.

Így kezdődött minden. Kerti partik, házibulik, csapat összejövetel, vagy akár egyszerű szombat délután, mindegy volt, Kornél majd főz valamit.Gyakorlat teszi a mestert, egyre több és egyre jobb ételeket készítettem, ez pedig arra ösztönzött, hogy még inkább csiszoljam tudásom.

Kornél

Nagy segítség volt ebben az is, hogy éveken keresztül jártam Olaszországba és megismertem mind az ottani készítményeket, mind pedig a helyi ételeket, receptúrákat, valamint a Pető-féle szakács tankönyv is, ami mára ugyan megosztja a szakácsokat, de számomra továbbra is alapmű, nagyon hasznosnak tartom.

Az alapelvem rendkívül egyszerű: mindig friss, tartósítószer nélküli alapanyagokat kell használni, és persze semmi félkész termék.Nem összehasonlítható a végeredmény a tányérunkon. Hiszek abban, hogy finom étel csakis jó hozzávalókból készíthető, ne legyünk restek kimenni a piacra, vagy felkeresni hentesünket a bevásárlóközpontok helyett.

Nagyszerű, hogy létezik ez az oldal, ahol lehetőségünk adódik bemutatni saját ételeinket mások számára, és kiváló recepteket tanulhatunk a többi felhasználótól is.

Örülök, hogy ennek magam is részese vagyok, és bízom abban, hogy sokaknak segítségére lehetek.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Klasszikus orosz blini

A blini nem egyszerű palacsinta: kelt tésztájának és a hajdinalisztnek köszönhetően karakteres, mégis könnyű fogás. Ünnepi reggelinek, vendégvárónak vagy akár elegáns előételnek ...

Cantuccini hagyományosan

Az egyik legtradicionálisabb olasz kekszféle a cantuccini, ez a kétszersült sütemény, ami sokáig eláll és desszertborba vagy forró kakaóba/kávéba mártogatva esik a legjobban. Mint a ...

Címlapról ajánljuk

40 éves lett az IKEA legendás húsgolyója, mi pedig kimentünk...

Aki életében járt már IKEA áruházban, minden bizonnyal kóstolta a legendás húsgolyójukat is, sőt, elképzelhetőnek tartom, hogy otthonra is vásárolt belőle. Azt azonban kevesen tudják, kinek köszönhetjük ezt a mára ikonikussá vált fogást, hogy mit testesít meg a tányérra halmozott golyó, szósz, borsó, krumplipüré és áfonyalekvár, vagy hogy mennyi idő és milyen sok munka szükséges ahhoz, hogy az IKEA éttermeiben új étel kerülhessen a vásárlók tányérjára. Az IKEA Magyarország jóvoltából egy háromnapos sajtóúton kaptunk választ ezekre a kérdésekre.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...