Jó hír a boltosoknak, milliós támogatásokat lehet most nyerni

Több milliós támogatásokra is pályázhatnak egyes mikrovállalkozásként működő üzletek az Agrárminisztérium új felhívásában.

A felhívásra olyan mikrovállalkozások jelentkezését várják, amiknek fő tevékenységi köre a hús és húsáru kiskereskedelmét fedi le. A további feltételek közé tartozik, hogy a pályázó egyéni vállalkozó vagy gazdasági társaság legyen, illetve a hentesüzlet rendelkezzen lezárt üzleti évvel, valamint vállalja, hogy legalább 2023. december 31-ig folytatja a tevékenységét – írja a Portfolio.

Jelentős támogatást kaphatnak a kis hentesüzletek

A pályázat egyik fontos kikötése továbbá, hogy a pályázó a kérelem benyújtásakor nem állhat felszámolási, végelszámolási vagy kényszertörlési eljárás alatt, illetve nem rendelkezhet köztartozással.

Szintén lényeges, hogy egy vállalkozás csak egy pályázat benyújtására jogosult, függetlenül az általa üzemeltetett húsboltok számától.

A pályázatok benyújtására 2023. február 20-tól 2023. március 20-ig a hentestamogatas.hoi.hu linken elérhető elektronikus felületen keresztül van lehetőség – nyilatkozta Nobilis Márton Pál élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...