Így készíts házi pitát és tortillát: olcsóbb, puhább, egészségesebb lesz

Egy modern háztartásban manapság már nemcsak kenyeret és zsemlét találhatunk, hanem tortillát és pitát is. Ezek a sokszínűen bevethető lepénykenyerek ugyan a legtöbb boltban, késztermékként is beszerezhetőek, azonban egy sor ok áll házi begyúrásuk mellett. Lássuk, mik ezek!

Tíz-tizenöt évvel ezelőtt talán még nem lett volna elképzelhető, hogy a különböző gyrosok, burritók és más tekercsek-szendvicsek olyan szerves részét fogják képezni étrendünknek, mint a tojáskrémes szendvics vagy a zsíros kenyér. Pedig ez történt, mindennapivá válásukkal együtt pedig a tortilla és a pita is beköltöztek a kamrákba, fagyasztókba. Általában a bolti verziók, annak ellenére, hogy ezek a lepénykenyerek nemcsak olcsóbbak, de finomabbak is lesznek, ha nem műanyagból hámozzuk ki, hanem saját kezűleg készítjük el és frissen kisülve, melegen helyezzük az asztalra őket. Amit akár egy rohanós hétköznapon is simán megtehetünk: nézzük, miből áll a házi pita és házi tortilla elkészítése!

Történelmi garancia szól a lepénykenyerek mellett

Nem véletlen, hogy a tortillához hasonló lepények több ezeréves történelemre tekinthetnek vissza: egyszerűségük és sokszínűségük már a korai kultúrák figyelmét is felkeltették. A lisztből és vízből gyúrt, majd kinyújtott és forró kövön sült „laposkenyerek”, mondhatni, szépen végignézték, ahogy a civilizációnk elindul, majd meghaladja önmagát.

A lepények nem igényelnek élesztőt és kelesztést, ahogy sütőformát és egyéb speciális eszközöket sem, mindössze egy forró felületet, ahol készre pirulhatnak.

A házi tortilla receptjéért kattints a képre!

Ami már elődeink számára is azt a szabadságot jelentette, hogy bárhol és bármikor gyorsan össze tudtak dobni egy adag lepényt – és lássuk be, nekik sokkal több okuk volt az aggodalomra e téren. Mi maximum a metrónkat késsük le, nem tör ránk egy barbár horda, ha túl hosszan időzünk el a kényelmes gáztűzhely felett.

Egy modern háziasszony ugyanúgy megtalálhatja a házi lepényekben rejlő lehetőségeket, ráadásul az olyan modern vívmányoknak köszönhetően, mint például a fagyasztás, már nem is kell annyira aggódnia az előretervezés miatt. Ezen a ponton már csak egy-egy elronthatatlan receptre lehet szüksége, ami (szerencsére) következik is alább.

Házi tortilla, a kelesztésmentes, csavarható tésztalap

A két lepényféle közül a tortilla egyszerűbbnek mondható, ugyanis – ahogy fent olvashattuk – nem szükséges hozzá élesztő és kelesztés. Tésztája pofonegyszerű, lisztből, vízből, sóból és olajból áll, a kisült lepény mégis puha, foszlós, ha jól csináljuk, szinte réteges lesz.

A házi tortilla receptjéért kattints a képre!

Ehhez tartsuk be az alábbi tippeket, és mindig siker koronázza majd lepénysütésünk:

  • Használjunk langyos vizet, mert ezzel egyszerűbb lesz a tészta első bedagasztása. A hideg víztől ridegebb, keményebb lesz a gombóc.
  • Annak ellenére, hogy nem kelt tészta, alaposan dagasszuk ki a gombócunkat, mert a benne megerősödő gluténtól lesz a kisült lepény olyan kellemesen foszlós, rágós, nyúlós.
  • Mielőtt nekiállnánk a tortillák kisütéséhez, pihentessük a tésztánkat. A megerősödött gluténszálak ilyenkor kissé ellazulnak, így jobban ki tudjuk majd nyújtani a gombócainkat.
A kigombócozott tészta
  • A pihentetés alatt vonjuk be olajjal a tésztát, nehogy kiszáradjon, illetve borítsuk rá a keverőtálat, ezzel is védve a levegőtől. Nem kell hűtőbe tenni.
  • Ha egyenletes, szép egyforma tortillákat szeretnénk, használjunk az adagoláshoz mérleget: a receptben írt mennyiségből 6 méretes lap sül ki.
  • Bátran nyújtsuk jó vékonyra a lepényt, mert így tud majd gyorsan átsülni, így nem marad belül nyers. Ha kellően vékony, kissé fel is puffad majd, amitől levegősebb, szinte zsebes lesz a tortilla.
  • A sütéshez lisztezzük be alaposan a lepényeket, hogy ne ragadjanak le. Az nem baj, ha egy-két fekete folt keletkezik a tortillákon, ez is hozzáad az ízükhöz, textúrájukhoz.
  • A frissen sült lapokat tegyük konyharuhával kibélelt tálba. Az anyag megfogja a forró lepényből felszabaduló gőz egy részét, így nedvesebb marad a tárolási környezet és a tortillák nem száradnak ki.
A házi tortilla receptjéért kattints a képre!

Fontos, hogy a tortilla egy friss péktermék! Ezzel a konyharuhás módszerrel maximum pár óráig őrizhetjük meg a lepényeink puha állagát, ha azután nem fogyasztjuk el, tegyük őket fagyasztóba. Megfelelően elzárva (légmentesen záródó fagyasztózacskóban) akár 1-2 hónapig is elállnak. Felolvasztásukhoz használjuk a mikrohullámú sütőt vagy egy serpenyőt.

Kedvenc tortillába tölthető ételeink:

Villámgyors, babos lapított taco

Mindannyiunk álma egy olyan ebéd, ami kamrahozzávalókból, 30 perc alatt elkészül, nem? Nos, az alábbi ételben ezek a kvalitások egyesülnek. Ráadásul még jól is fogunk lakni.

Mindent bele burrito

Egyik kedvenc Tex-Mex kajánk a burrito, mivel szinte bármivel tele lehet pakolni, könnyen és gyorsan el lehet készíteni, és nem utolsó sorban nagyon laktató is. Paradicsomos raguval, ...

Házi pita, a zsebes, minden jóval teletömhető lepény

Persze azért nem árt, ha otthon is választhatunk lepények közül, mintha csak a körúti török étterem pultjánál állnánk, azon morfondírozva, hogy na, akkor most dürüm vagy pita. Hiszen a tortilla készítésétől már nem túl sok lépés vezet el a házi pitakészítésig. Lépjük meg ezeket!

A házi pita receptjéért kattints a képre!

Jelentős különbség tortilla és pita között, hogy míg előbbi keletlen, addig az utóbbi élesztővel készül – végső soron ettől kapja szép kis zsebes belsőjét, amelybe később belerejthetjük a húsokat, zöldségeket, szószokat. Méretben is eltérnek: a pita kisebb átmérővel rendelkezik, azonban egy fokkal vastagabb, mint a tortilla. Ezek a különbségek csak minimálisan változtatnak az elkészítésen, ami szerencsére ugyanolyan egyszerű marad, mint a fent leírt esetben.

A házi pita megsütésekor tartsuk észben az alábbiakat:

  • Mint minden kelt tészta készítésekor, itt is érdemes a lisztet és sót külön, előre elkeverni, hogy a só ne „ölje” meg az élesztőt.
  • A tésztához használt víz legyen langyos, de ne forró, hogy szépen felfuthasson benne az élesztő. És, ahogy fentebb olvashattuk, a munka is egyszerűbb lesz így dagasztáskor.
Kinyújtás után, kisütés előtt
  • Miközben dolgozunk a pita tésztájával, az túlzottan ragacsosnak tűnhet majd. De ne adjunk hozzá több lisztet (vagy maximum csak minimális mennyiségűt), mert akkor keményebbek, rágósabbak lesznek a kisült lepényeink, vagy akár az is megtörténhet, hogy nem nyílnak ki.
  • Dagasztás közben liszt helyett inkább olajjal vonjuk be a gombócot, hogy ne ragadjon a deszkára és a kezünkre, esetleg vessünk be segítség gyanánt egy tésztakaparó spatulát.
  • Kelesztés előtt szintén csorgassunk kevés olajat a tésztára és a kelesztőtálra, hogy a gombóc ne ragadjon bele az edénybe és ne száradjon ki.
  • Amikor kigombócoljuk a megkelt tésztát, itt is használjunk mérleget az uniform piták érdekében.
A házi pita receptjéért kattints a képre!
  • A kis gombócokat hagyjuk kinyújtás előtt még egyszer megkelni: így lesznek igazán puhák és légiesek.
  • Legegyszerűbben a sütőben süthetünk tökéletes pitákat: kapcsoljuk maximum fokozatra és forrósítsunk fel benne egy megfordított tepsit. Ezzel imitálhatjuk egy tüzes vaslap vagy kőfelület/kemence hatását a tésztára.
  • Figyeljünk, ne süljenek túl a piták a forróságban, mert akkor megkeményednek, kiszáradnak. Ezt a legkönnyebben szín alapján dönthetjük el: ne lépjük át a világos, aranybarna vonalat, mert onnantól már túlsültnek számít a tészta.

Ahogy a tortillák esetében, itt is fontos elem a frissesség. A már ismert konyharuhás tárolási módszerrel gondoskodhatunk a lepénykenyerek pár órás frissességéről, hosszabb távú eltartásukat azonban a fagyasztóban tudjuk majd megoldani (fagyasztózacskó, 1-2 hónap, a már ismert történet).

Nézd meg videón is a házi pita elkészítését:

Hát, ennyi lenne a történet! A többi része, nevesen, hogy mi minden jóval töltjük meg gazdagon a lepényeinket, már teljesen rajtunk áll. Jó étvágyat!

Kedvenc pitába tölthető ételeink:

Sabich

Tel Aviv egyik kedvenc szendvicse, rengeteg zöldséggel és közel-keleti ízekkel telepakolva. A mangószósz receptjét itt találod.

Fotók, receptek és videó: Lakos Benedek

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


További hasznos receptek, tippek és trükkök várnak itt:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...