130 éves cukrászda zárta be kapuit Budapesten

A lehetetlen magasságokban szárnyaló rezsiköltségek újabb áldozata ezúttal egy 130 éves múltra visszatekintő budapesti cukrászda.

Sajnos bezárta kapuit a fővárosi Hauer Cukrászda, köszönhetően a megnövekedett rezsiköltségeknek. A VIII. kerületi cukrászda saját Facebook-oldalán osztotta meg a szomorú, elég szűkszavúan megfogalmazott hírt:

A Covid-járványt és az azt követő uborkaszezont megúszva sem lélegezhetnek fel a vendéglátóipari egységek – most az egekbe szökött rezsiköltségek nehezítik a megélhetést, a cukrászdák esetében pedig az alapanyagárak drasztikus emelkedése is rátesz még egy lapáttal. Ehhez társul a gyérebb turisztikai érdeklődés és az alapvetően elszegényedő lakosság, az eredmény pedig, hogy egyre több hely tönkremegy – öröm az ürömben, hogy a Hauer esetében a frissített hírek szerint csak átmeneti bezárásról van szó, írja az Index.

A Hauer Cukrászdát egyébként 1890-ben alapította Kazilek Nándor, akinek halála után özvegye, Guth Mária hozzáment Hauer Rezsőhöz, aki átvette a cég vezetését. Gerbeaud Emil halála után Hauer Rezsőt a cukrász-ipartestület örökös díszelnökévé választotta. Termékei közül a Hauer-krémes volt a legsikeresebb, valamint az ananász és marcipán ízesítésű tejszínes sütemények. 


Még több aktualitás itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...