Itt a világ első olyan csirkefalatkája, amihez egy állatot sem kellett megölni

A laboratóriumi körülmények között előállított hústerméket először Szingapúrban hozzák forgalomba, azonban hamarosan több országba is eljuthat.

Egy cég engedélyt kapott arra, hogy laborban létrehozott, csirkefalatka formátumú hústermékét értékesíthesse Szingapúrban. Ez az első forgalomba hozatali engedély az úgynevezett „tiszta hús” értékesítéséhez. A hústermékhez ugyanis egyetlen állatot sem kellett megölni.

A San Francisco-i Eat Just nevű startup vállalkozás kimondottan arra specializálódott, hogy laboratóriumban állítson elő húsokat. Kezdetben egyelőre csak csibefalatkákat árulnak majd, de pontosan még nem tudni, mikortól lehet beszerezni a terméket.   

A cég szerint hatalmas áttörés, hogy Szingapúr engedte ezt a terméket árusítani, és nagyon reménykednek benne, hogy hamarosan több ország is követi majd a példájukat. Egyébként az Egyesült Államokban is kérvényezték az engedélyeztetést, de Szingapúr előbb bólintott rá a forgalmazásra.

Hogyan állítják elő?

Ezt a fajta terméket őssejtekből, azaz állati eredetű sejtekből állítják elő, ami igencsak drága folyamat. A cég elmondása szerint Szingapúrban fogják gyártani a tenyésztett húst, ahol szeretnének majd egy mungóbab alapú tojáspótlót is készíteni, amelyet egyébként már az Egyesült Államokban értékesítenének.  

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Ezeket olvastad már?

Mit érdemes tudni a köménymagról?

A köménymag intenzív, kesernyés, enyhén diós ízű fűszer. A köménymagot termő növény Közel-Keleten és India területein honos, fűszerként a magokat vagy azok porrá őrölt változatát használjuk. Évszázadok óta ízesítik az emberek az ételeiket köménnyel, többek között levesekhez, salátákhoz, sültekhez használva. A magyaros konyha is előszeretettel alkalmazza.

Jenei Gréta

Forrásunk volt.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...